A vereség ellenére bronzérem!

Debreceni USE - STC 9,5-2,5 (2). Az OB II-es sakkcsapatbajnokság Keleti csoportjában, az utolsó fordulóban a STC sakkozói a már bajnok és OB I-be jutott Debreceni USE csapatát fogadták. A mérkőzésnek tulajdonképpen már nem volt tétje, mert nagyarányú vereség esetén - sajnos ez bekövetkezett -, is a STC sakkozói megtartják a 3. helyet, bronzérmesek. A mérkőzésen nagyon szoros küzdelem alakult ki, s a tarjániak akár döntetlent is elérhettek volna. Bármilyen furcsa, a 4. órában dőlt el a mérkőzés, amikor egyszerre 4 jól álló játszmát is durva hiba miatt elveszítettek a STC sakkozói. Simkó jobb állásban átlépte a gondolkodási időt, Kassai bástyát nézett el, előnyösebb állásban húzott rosszat, azonnali vesztést eredményező lépést Tóth Pál és Ponyi. Talán túlságosan is meg akarták mutatni a Stécé sakkozói, hogy nem véletlenül végeztek a 3. helyen. Előnyük így olyan tetemes volt, és miután az ÉLGÉP csak 6,5-re tudott nyerni, a nagyarányú, nem várt vereséggel is biztos lett a 3. hely.
Sajnos, az értékelésre került játszmák sem ígérnek jót. Szabó E. Kámán ellen hátrányosabban áll, ellenfelének összekötött szabadgyalogjai vannak. Istvanovszki is gyaloghátrányos játszmát szakított meg. A STC sakkozói közül egyedül Szarvas Sándor győzött, Palla György, Gál Gábor, Gallai János döntetlent ért el.