Két bajnokságot nyertek a STC atlétái.

Az év utolsó bajnokságát rendezte a MASZ szombaton és vasárnap az Ú. Dózsa rekortán pályáján. Az országos ifjúsági ügyességi csapatbajnokságon ötfős csapatok indultak ugró- és dobószámokban, s a legjobb négy versenyző eredményeinek átlaga alapján osztották ki a bajnoki érmeket. A STC atlétái nagy reményekkel várták a hétvégét, hiszen ugrószámokban az év folyamán jó eredményeket értek el a tarjáni fiatalok. Sajnos, az utolsó héten váratlan sérülés miatt kiesett a csapatból két erősség, a magasugró Pálfalvai Zoltán és a hármasugró Buzási Attila. A 18 éves felső korhatárral rendezett versenyen 25 csapat vívott nagy küzdelmet. A tarjániak elsőként magasugrásban indultak. A kiváló távolugró Tari László ezúttal magasugrásban ért el ragyogó eredményt. Nagyszerű formában versenyezve 21 centiméterrel javította meg eddigi legjobbját, és sikeresen átugrotta a 201 centiméteres magasságot.
A magasugrás után a távolugrógödörhöz vonultak az atléták. A nagy rivális nyíregyházi versenyzők már befejezték ezt a számot és 645 centiméteres átlagot értek el. Nagy volt az elszántság a tarjáni fiatalok között és mindjárt az első sorozatban bizonyítottak is. Andó Károly 678, Tari László 686, Czuder Tamás 672, Hives Attila 632 centiméterrel kezdett és a 667 centiméteres csapatátlag máris a győzelmet jelentette. Dicséret illeti a még csak 15 éves Kiss Zsoltot is, hiszen 624 centiméteres eredménye biztató a jövőre nézve. A két ugrószám után két dobószám következett. Gerelyhajításban 51,44 méteres átlaggal az ötödik, diszkoszvetésben 39,76 méteres átlaggal a hatodik helyen végzett a csapat.
Vasárnap sokáig kétséges volt, hogy hármasugrásban induljon-e a STC. Hives Attila sikeres beugrásával, jó eredménnyel védte meg bajnokságát a Stécé. Itt kell megemlítenünk a két tarjáni válogatott sportszerű cselekedetét. A sérülés miatt kiesett biztos csapattag Buzási Attilának ajándékozta távolugró érmét Tari László, hármasugró aranyérmét pedig Czuder Tamás. A lányok szereplése ezúttal kicsit halványabbra sikerült. Sajnos, nem kerültek a legjobb hat közé csapataink.
Az ügyességi számok közé a MASZ meghívásos 3000 méteres síkfutóversenyt rendezett. A kellemes időben erős iramot diktáltak a távfutók. A STC-s Balogh Gyula jól osztotta be erejét, lelkes hajrával teljesítette az aranyjelvényes szintet. Eredménye 8:42,4 perc. Személyében a STC 15. aranyjelvényes atlétáját avatta. Ugyanezen a versenyen Szabó Zoltán 9:10,2 perces időt futott.