Mindenki Géza bácsija.

„Több évtizede végez kitartó, lelkiismeretes társadalmi munkát a megye testnevelésének és sportjának különböző területén. Társadalmi munkásként a felszabadulást követően részt vett a megye labdarúgása újjászervezésében. Több, mint 25 éven át a megyei labdarúgó szövetség aktivistájaként, főként a kevésbé látványos ügyviteli munkát vállalta…”
- Tizennégy éves koromban kezdtem focizni a SSE-ben - meséli Vieszt Géza bácsi kicsiny „rezidenciájában”, a megyei TSH pénztárhelyiségében. - Egy Nógrád-Szolnok megye-válogatott találkozón játszottam először ifiként a védelem bal oldalán, később középen, a mai „söprögető” szerepkörében. Sok társam nevére emlékszem: Csala Andor védett, Szántó, Kolláth, Takács, Szabó István játszott velem egy csapatban. Szép sikereket értünk el a miskolci területi bajnokságban, játszottam a mátravidéki válogatottban is. Húsz esztendeig rúgtam a labdát, míg egy szép napon így szólt a megyei labdarúgó szövetség elnöke: Géza, te most már kiöregedtél, lépj be közénk. Így lettem a sport társadalmi munkása. Dolgoztam közben a kohászati üzemeknél, mint szerszám- és gépesztergályos, majd irodára kerültem adminisztátornak. A szövetségnél a fegyelmi bizottság tagja lettem. Délutánonként, négy órától tartottuk a megbeszéléseket, ahol helyet kaptunk, sokszor a Jóvári- meg az Eredics-vendéglőben. Amikor az ötvenes években újra kezdődött a szervezőmunka, jártuk a falvakat, hátizsákban vittük magunkkal szinte az egész labdarúgó szövetséget. Összeszedtünk minden fölszerelést, amit lehetett, a ZIM-től, a bányától, az üzemektől. Mindenki akart valamit, rengeteg volt az ambíció, de hiányoztak a jó feltételek. Mi meg igyekeztünk csökkenteni a nehézségeket.
„Precíz, lelkiismeretes, megszakítás nélkül végzett munkájával nagymértékben hozzájárult a megye sportéletének szervezéséhez. Szorgalmával, megbízhatóságával kivívta a sportolók, sportvezetők megbecsülését…”
- Később a technikai bizottság vezetője lettem - folytatódik a történet -, majd 1964-től 72-ig a megyei labdarúgó szövetség elnökhelyettese lettem. Közben nyugdíjba mentem és megkaptam A Testnevelés és sport érdemes dolgozója kitüntetést 1965-ben, aztán 67-ben és 75-ben a kiváló fokozatot is. Csak fél év maradt ki egy műtét miatt. Jelenleg az I. számú intéző bizottság tagjaként az óvásokkal, fellebbezésekkel, rendbontásokkal foglalkozom, és 13. éve vagyok a sporthivatal pénztárosa. Ma már nem olyan jó az egészségi állapotom, mint régebben, amikor szövetségi ellenőrként jártam a megyei bajnoki mérkőzéseket, pályákat. Nem csoda, elmúltam 75 éves (!), a labdarúgás délutánján vagyok. De még mindig szeretek fiatalok között lenni, levetem olyankor az idősebbek problémáit. Közel lakom ide, kétpercnyire a sporthivataltól. Naponta átlagosan négy órát dolgozom délutánonként, de ha szükség van rám, délelőtt is bejövök. Munkatársaim segítőkészek, rendesek, öröm velük dolgozni. Ügyelek a többiek reszortjára is, tartom a kapcsolatot a játékvezető- és edzőbizottsággal, leülök gyakran egy-egy edzővel, bizottsági taggal beszélgetni. De kint vagyok a STC összes hazai mérkőzésén is, ha esik, ha fúj.
„Vieszt Géza idős kora ellenére ma is példamutatóan dolgozik a sportmozgalom fejlesztése érdekében.” (Idézetek a megyei TSH határozati javaslatából, amely a Nógrád megye sportjáért kitüntető díjra terjesztette fel az idős társadalmi aktívát felszabadulásunk 34. évfordulója alkalmából.)
- Feleségem, két lányom és három unokám van - mondja a családjáról Géza bácsi, akit minden ismerőse csak így szólít. - Erika, a legnagyobb unoka már 21 éves, a pénzügyi és számviteli főiskolára jár. Éva 15 esztendős, még tanuló, és nagyon szeret futni, meg asztaliteniszezni. Zsolti, a legkisebb tíz nyarat ért meg, a STC serdülő labdarúgócsapatában játszik. Ő is ott van minden hazai meccsen, biztatja a játékosokat, szidja a bírót, (hiába szólok rá), s a szüneteket mindig felhasználja arra, hogy a Kohász stadion gyepén kergethesse a labdát sok ezer néző előtt. Básti a példaképe. Kell is az utánpótlás. Nemcsak fociban, a sportmozgalomban is. Csak az egészségemtől függ, meddig csinálom ezt a munkát. Szeretném életem végéig szolgálni a labdarúgást. Ameddig élet lüktet bennem, mindig ott leszek, ahol szükség van rám. Az első perctől kezdve, ma is amolyan söprögetője vagyok a nógrádi futballnak. Ez a legfontosabb életemben, ezért éltem-haltam mindig. Amíg érzem, hogy visz a lábam, itt leszek a helyemen, számíthatnak rám.