Vívódó vívók.

Múlt hét végén ült össze a STC vívószakosztályának vezetősége, a meghívott vendégek, az edzők, versenyzők, hogy az 1978-as év mérlegét elkészítsék, megvitassák a tapasztalatokat, s meghatározzák az elkövetkező időszak teendőit is. A csaknem háromórás gyűlésen nem csak az eredmények, a tervek hangzottak el, hanem jócskán szó esett a gondokról, az orvoslásra váró problémákról is. De vegyük sorjában, nézzük előbb, mit tett a szakosztály, képletesen szólva, az asztalra.
Mint azt beszámolójában Csorba György vezető edző felvázolta, tulajdonképpen múlt év februárjától indulhatott meg a tényleges munka, ugyanis ezt megelőzően a szakosztály nem rendelkezett éves programmal, üléstervvel, konkrét szakmai célkitűzésekkel. Nem sokkal később, májusban alakult meg a szakosztály vezetősége, amely elkészítette a szervezeti és működési szabályzatot, s foglalkozott a legégetőbb gondok megoldásával. A jelenlegi B kategóriás egyesület célul tűzte ki, hogy 1980-ra megteremti, az eggyel magasabb osztályban küzdés feltételeit, alapjait.
1978-ban összesen 72 versenyen indultak a STC vívói, csaknem ötszáz versenyzővel. Az edzők jó munkáját dicséri, hogy 108 vívó jutott el az adott versenyek döntőjéig, s az első három helyezettek között 17-17 (!) alkalommal szerepeltek salgótarjániak. Csupán kiragadva néhány eredményt. Oláh Krisztina a nemzetközi Balaton Bajnokság bronzérmét szerezte meg, ezen kívül a területi és vidéki bajnokságokon a legjobbak között végzett. A férfi tőrözők közül Pál Gábor a megyei és a területi bajnokságot nyerte meg. Hasonló eredményt ért el Kovács Péter is az ifjúsági tőrözők kategóriájában. A női serdülők között Király Mónika szerzett területi, vidéki, sőt országos versenyen is dobogós helyezést. Ami a csapatversenyeket illeti, e területen is termett babér a STC vívóinak, megyei, területi és vidéki versenyekről hoztak el első helyezéseket a különböző korosztályok, míg a bajnokságokban, az élmezőnyben találhatók.
A szakosztály edzői létszáma hét fő, ebből négyen mellékfoglalkozásban látják el a teendőket. Viszont, nincs függetlenített technikai vezető, s ez erősen érződik a mindennapi munka során. Alapvető gond azonban a teremhiány, illetve a rossz terembeosztásból adódó nehézségek leküzdése. Például, most, amikor javában tart a versenyidény, bizonyára nem válik előnyére a felkészülésnek, ha jó néhányan a versenyidőpontoktól eltérően, reggel 6-8 óra között gyakorolhatnak… Azonban az lenne a kisebb baj. Nagyobb gond ennél, hogy a 115 igazolt versenyző nem rendelkezik külön helyiséggel, hiába lévén a vívás kimondottan teremsport. Ha a pástokat például optimálisan helyeznék el az edzőteremben, akkor csupán négyen (!) iskolázhatnának, a többiek pedig vagy bordásfalon ücsörögve szemlélhetnék társaikat, vagy a folyosón várakozhatnának türelmesen sorsukra. Edzésidőben. Egyébként a szakosztályülésen megerősödött az a nézet, hogy bármilyen biztatóak is az eredmények, a kezdeményezések az A kategória eléréséhez, a magasabb osztályba kerüléshez a jelenlegi feltételek, enyhén szólva nem elegendőek. Annak ellenére, hogy jóval több támogatást kapnak a szakosztály tagjai, a korábbi évekhez viszonyítva.
A beszámolót követő hozzászólások is érzékeltették egyrészt az elvárások jelentőségét, másrészt a jelenlegi körülmények szükségszerű változtatását. Szunyog Tibor, a MTSH elnöke hozzászólásában nem csak a megyei versenysport és azon belül a vívás szerepét vázolta fel, hanem támogatását adta a jelenlegi lehetőségek jobb kiaknázására, a feltételek további javítására.
Buchinger György edző szintén élesen fogalmazott a jelenlegi teremhelyzetről, s megemlítette, hogy gyakran azoknak kell átadniuk a helyiséget, akik télen csupán átmeneti időszakban vannak, nem készülnek versenyekre. Szólt még arról is, hogy több vívó után érdeklődnek, különböző ajánlatokkal budapesti egyesületek, s a körülmények megteremtésével elejét lehetne venni a tehetségek kiválasztásának. Müller Lajos, a szakosztály elnökségi tagja szenvedélyes hangon és találóan a jelenlegi edzések színhelyét egy olyan futballpályához hasonlította, melyeknek a tizenhatos vonalai összeérnek. De önkritikusan bírálta a szakosztály vezetését is, mondván, többet és rendszeresebben kell törődniük a fiataloknak nemcsak a versenyzési feladataival, hanem a nevelés, a közösségi együttélés formálásával, alakításával is. Végezetül Szepesi Antal, a STC elnöke kért szót, aki elmondta, hogy a dinamikus fejlődésből adódó kérések jogosak, s a közeljövőben intézkedés történik a gondok megoldására.
Minden hozzászólásból, gondolatból kiérződött a változtatás szándéka, a célkitűzés valóra váltásának akarata, vagyis, hogy Salgótarján váljék a vidéki vívósport fellegvárává. Erről folyt beszélgetés a szakosztályi ülés után a szakemberek, a versenyzők között, immáron közvetlenebb hangulatban. Másnap pedig az egyelőre szűkös pástokon, mert a lényeg végső soron itt dől el, ha a szentenciák a gyűlések termékei is.