Az atlétika megszállottja.

Fehér haj, fehér bajusz, élénk szempár, fiatalos mozgékonyság és mindig választékos elegancia jellemzi Vertich Józsefet, a Nógrád megyei Testnevelési és Sporthivatal atlétikai szövetségének nyugdíjas főtitkárát. A szokásosnál is jobban felélénkül, amikor sportmúltjáról kérdezem, bár az emlékezésbe némi nosztalgia is vegyül.
- Budapesten a Mester utcai felsőkereskedelmi iskolában kerültem közel a sporthoz, még diákkoromban - mondja. - Ez a Ferencvárosi Torna Club egyik legfontosabb utánpótlásbázisa volt. Itt kezdtem atletizálni, még a kosárlabdázásba is belekóstoltam. Aztán a leventeévek következtek, majd visszakerültem Salgótarjánba. Itt akkor még nem volt rendszeres sportélet. Minden év október 6-án megrendezték viszont országszerte az úgynevezett kegyeleti váltófutást, amelyre én is szerveztem egy csapatot a városban, főleg leszerelt leventékből. Ha jól emlékszem, 1935-öt írtunk akkor. A versenyt fölényesen megnyertük, s később olyan bajnokok kerültek ki innen, mint Gál Ferenc, Feledi István, Bolyki István és Botár Attila. Előzőleg itt csak amolyan magányos futók és dobók űzték az atlétikát. Nem is volt hol versenyezni, hiszen csak egy salakos futballpálya volt a városban. A sikerek hatására aztán épült egy 375 méter kerületű futópálya a mai Kohász stadionban. Közben megalakult a SESE, az első helyi atlétikai szakosztály, és én 1939-től már csak edző, versenybíró, szakosztályvezető voltam. Emlékszem, még asztalitenisz szakosztályt is szerveztünk...
- Időnként, egy-két évre hűtlen lettem a sporthoz másik „szerelmem”, az amatőr színjátszás kedvéért. Később meg is kaptam a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést. De „az igazi” mégis csak az atlétika volt és az is marad örökre. Az ötvenes évek elején a megyei szövetség elnöke lettem, megszereztem az országos versenybírói minősítést is. Ezekben az esztendőkben már a Kohászati Művek pénzügyi osztályvezetője voltam, majd gazdasági tanácsadóként mentem nyugdíjba 1970-ben. Egy év pihenés után kezdtem újra dolgozni itt a szövetségben, amolyan „négyórásként”, de hát én az itt töltött órákat sohasem számolom. Szeretem, élvezem ezt a munkát, jó érezni, hogy tudok valami hasznosat csinálni ma is a megye atlétikájáért.
- Sok sikernek voltam részese, ha közvetve is, az eltelt évek alatt. Bajnokok és válogatottak kerültek ki a megyéből, hogy csak Bartha Angéla és Komka Magdolna nevét említsem. Érdekes, hogy az ő 184 centiméteres rekordja mellett még egy magasugró csúcs fűződik a salgótarjáni Kohász pályához, s ezt Jámbor József érte el éppen az idén, 215 centiméterrel. Úgy látszik, jó ez a mi magasugró pályánk. De a balassagyarmati és a tarjáni futók is évről évre jobb eredményeket produkálnak. Elég csak a Madách Gimnázium, vagy a STC sportiskola sikereit megemlíteni. Szívesen emlékszem azokra az időkre, amikor a megye atlétái az NB I/B-ben szerepeltek, míg aztán Balassagyarmat különvált. Nagy élmény volt az 1966-os vidékbajnokság is Tarjánban, 650 indulóval. Abban az évben kaptam meg a Testnevelés és Sport kiváló dolgozója jelvényt is.
- Úgy érzem, megbecsülik itt a munkámat, s ez jól is esik. Nem a pénzért csinálom, hiszen a sport szeretetét aprópénzre váltani nem lehet. Egyszerűen képtelen vagyok elszakadni az atlétikától. Meg amúgy is az, az elvem, hogy öregembernek nem szabad megállni, mert akkor eldől, mint a bicikli. Nagy öröm, ha valahol jó tanácsot adhatok, vagy egy-egy kezdeményezésem, ötletem beválik, s ilyenkor érzem, hogy nem hiábavaló az energia, amit ebbe a munkába belefektetek. Szeretném még sokáig csinálni, amíg hasznot hajthatok vele.
Vertich József november 7. alkalmával megkapta a Magyar Népköztársasági Sport Érdemérem ezüst fokozatát, amelyet Buda István államtitkár, az OTSH elnöke adott át a minap a Népstadion márványtermében.