Bartha Angéla országos csúcsa 100 gáton.

Mozgalmas volt a hétvége az atlétikában. Budapesten volt a színhelye az új rendszerű országos ifjúsági egyéni csapatbajnokságnak, a III. fordulónak, tulajdonképpen a döntőnek. Az ország legjobb fiatal atlétái álltak rajthoz, mert a 17-18 évesek mellett a területi fordulók alapján a 15-16 éves serdülők közül a legjobbak kivívták az indulás jogát. A Gödöllőn rendezett területi verseny alapján Nógrád megyét három sportkör 10 atlétája képviselte 11 versenyszámban.
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Bartha Angéla, a SKSE kitűnő versenyzője, aki két bajnokságot szerzett. Az első napon biztosan győzött 100-on 11,9-el Forgács (Bp. Honvéd) 12,2 és Csonka (Vas) 12,3 előtt. A verseny második napján újabb kitűnő eredményt ért el a tarjáni atlétalány, ezúttal országos ifjúsági csúcsot, amely egyben megyei felnőtt csúcs is. 100 gáton: 1. Bartha Angéla (SKSE) 13,5, országos csúcs! (a régi 13,7 Siska (Vasas, 1975), 2. Vastagh (Ú. Dózsa) 14,6, 3. Baranyai (Győr-Sopron) 14,8, 4. Wissinger (Bp. Honvéd) 14,8. Bartha kitűnő teljesítményének köszönhető, hogy Nógrád az előkelő 8. helyen végzett a női pontversenyben. A sorrend: 1. Bp. Honvéd 40, 2. Bp. I. 39, 3. Győr-Sopron 28, 8. Borsod és Nógrád 18 pont.
A többiek közül Bodor Imre, a SÜMSE hosszútávfutója 3000 méteren 8:51-el (egyéni csúccsal) 5. lett. Nagyon közel állt az aranyjelvényhez a tarjáni futó. A verseny nagy részében vezetett, talán ez is volt a baj, erős iramot diktált, s a végén a hajrában kapott csak ki. A Bgy. SE atlétája, Kuris Nándor súlylökésben 14,59 m-rel új megyei ifjúsági csúccsal 8. lett. Diszkoszban is indult és 48,82-vel 7. lett. A többiek nem szereztek pontot.
- Elégedettek lehetünk az eredményekkel. Különösen Bartha Angéla tett ki magáért, nagyszerűen versenyzett. Sajnos, két versenyző, a rúdugró Smirer (SKSE) és a nagybátonyi Szakács Dóra nem indult, pedig mindketten biztos pontszerzők lettek volna. Érthetetlen a két atléta távolmaradása - mondja a verseny után Vertich József, a megyei atlétikai szövetség főtitkára.
Minden várakozást felülmúlva szerepelt a SKSE sportiskolás atlétacsapata Tatán, ahol 19 megye 550 atlétájának részvételével rendezték az országos vidéki serdülő B összetett bajnokságot. A SKSE eredménye: 1 első, 2 második, 2 harmadik és 2 negyedik helyezés. Tatáról 12 SKSE atléta biztosította a továbbjutást az országos döntőbe! Külön dicséretet érdemel Czuder Tamás, aki 260 ponttal javította meg eddigi legjobbját négypróbában, és teljesítette az aranyjelvényes szintet. Tari László és Kovács György is dicséretet érdemel, kiemelkedő teljesítményéért. Serdülő B négypróba: 14 évesek: (80 gát, távol, súly, 300): 2. Czuder Tamás (SKSE) 2312 pont (12,0, 602, 12,44, 40,3), 4. Tari László (SKSE) 1912 pont (13,1, 535, 11,38, 42,2). Baár János 1652, Pócsa Zsolt 1602, Gaál Zoltán 1540 pontot ért el. Csapatban: 1. SKSE (Czuder, Tari, Baár) 5876 pont. 13 évesek: 3. Kovács György (SKSE) 1625 pont, 9. Mizser Gábor (SKSE) 1376 pont. Bolla László 1209 pontot ért el. Csapatban: 3. SKSE (Kovács, Mizser, Bolla) 4211 pont.
Lányok serdülő B négypróba B változat. 14 évesek: 10. Horváth Judit (SKSE) 2287 pont. A többiek közül Oláh Andrea 2132, Hronyecz Ildikó 2050, Király Katalin 2037 pontot ért el. Csapatban 4. lett a SKSE. A 13 éveseknél Mazuk Edit 1903, Botka Judit 1848, Kékesi Erzsébet 1552 pontot ért el. A négypróba A változatában Telek Márta 1892 pontot szerzett.