Komka Magdolna: Örülök, ha otthoni sikerekről hallok.

Még általános iskolás volt, amikor 140 centiméterre javította a Nógrád megyei női magasugrórekordot. A gimnázium első osztályába járt, rendszeresen kézilabdázott. Az egyik edzés után hívta későbbi edzője, Szepesi Antal, hogy menjen atletizálni. - Előzőleg egy sor sportágat kipróbáltam - emlékezett beszélgetésünk alkalmával Komka Magdolna, aki örömmel vállalkozott az interjúalany szerepére. - Kis óvodásként balettoztam. Később évekig a szertornászok edzéseire jártam. Igaz, nyolcadikosként már megyei csúcsot értem el, de ekkor még a labdajátékok, elsősorban a kézilabda vonzottak. Szepesi hívása azután eldöntötte a kérdést.
Magdi elkötelezte ugyan magát az atlétika mellett, de nem vált sportága rabszolgájává. Rengeteget játszott továbbra is társaival, a kézilabdacsaták mellett gyakran sor került labdarúgó-mérkőzésekre is. Mindössze két ugróedzést tartottak hetenként. Ám az eredmények a látszólagos lazaság ellenére viharos gyorsasággal javultak. - Első versenyemen, 1964-ben, 152 centimétert ugrottam. Ez akkor már elsőosztályú eredménynek számított. Három évvel később sikerült átvennem Noszálynétól a felnőtt csúcslistán a vezetést, ehhez 168 centiméterre volt szükség. A mexikói olimpia esztendejében már 175-nél tartottam, 1969-ben pedig 179 is sikerült. Az 1970-es stagnálás után tovább javultam, a következő szezonban 182-t, München előtt 185 centimétert ugrottam.
Komka Magdi fejlődése éveken át, töretlen volt. Nagy versenyeken azonban semmi sem sikerült neki. Igaz, Mexikóba még csak tanulni vitték ki, de az ottani 171 centiméter, azért csalódást okozott. Következett 1969, az athéni EB. Magdi itt is megrekedt a 171-nél, amivel nem jutott döntőbe. A két évvel később megrendezett helsinki kontinensvetélkedőn 175-tel 16., a müncheni olimpián pedig ismét 171-gyel a szerény 23. helyet szerezte meg. Pedig abban az évben elért egyéni legjobbjával akár a negyedik is lehetett volna! - Valóban mindenütt hoppon maradtam. Különösen a müncheni sikertelenség bánt. Tavasszal még javítottam, azután mindig lejjebb adtam. A bal lábam sípcsontjában bekövetkezett elváltozás mind nagyobb fájdalmat okozott. Az olimpia után meg kellett operálni. Az orvos kétéves pihenőt javasolt.
Magdi nem tartotta be az utasítást. Mielőbb a pályán szeretett volna lenni. A műtét után alig fél évvel már elkezdte a könnyű edzéseket. Sokáig úgy tűnt, minden rendben lesz, azután minden elképzelést fel kellett adnia. - 1974 májusában a hagyományos szezonnyitó versenyen, az ügyességi CSB-n álltam rajthoz utoljára. - Mindössze 152 centit ugrottam át, pontosan annyit, amennyit már tíz évvel előbb, az első versenyemen is sikerült teljesítenem. A lábam nagyon fájt. Nem volt értelme, hogy tovább kínozzam magam.
A kényszerű visszavonulásnak lassan két éve. Komka Magdit azóta ritkán lehet versenyen látni. Bizonyosan bántja egy kicsit a korai búcsú is, bár egy szóval sem mondja. Az atlétika továbbra is érdekli. Különösen a saját versenyszáma. - A flop nagy divat, különösen a nők körében. Én ennek ellenére a hasmántban látok nagyobb fejlődési lehetőséget. A mi flopozó lányaink közül egyébként Rudolf Erika a legtehetségesebb. A teremben elért 186-os eredménye biztató. Bár szerintem eredményesebben lehet ezeken a téli versenyeken szerepelni, hiszen ilyenkor minden zavaró körülmény - eső, napsütés, szél -, ki van küszöbölve.
Magdi tehát figyelemmel kíséri az eseményeket, egyszer bizonyára visszatér a pályákra. Talán edzőként, hiszen tanulmányait elkezdte a Testnevelési Főiskolán, amelyeket bármikor folytathat. Ez idő tájt azonban elsősorban az emlékeiből él. Ezek felidézésekor egyértelműen kiderül, hogy ma sem szakadt el szülővárosától, első sikerei színhelyétől. - Szepesi Antalt nagyon szerettem. Mondhatom, igazán jó emberi kapcsolat alakult ki közöttünk. A sors úgy hozta, hogy Budapestre kerültem, de ma is - amikor csak tehetem -, szívesen egyek haza Salgótarjánba. És természetesen örülök, ha otthoni atlétasikerekről hallok. Bartha Angéla bizonyára sok örömet szerez még a tarjáni sportbarátoknak.