Készülnek a Kohászok.

A SKSE NB III-as labdarúgócsapata Tóth István edző vezetésével megkezdte az idei alapozást. A Kohászok hazai környezetben naponta 3-4 órás edzésekkel készülnek a február 29.-én kezdődő rajtra. A készülődő keretben az alábbi játékosok kaptak helyet: Rádi, Hulitka (kapusok), Verbói, Kasza, Nagy, Szőke, Gulyka, Nyéki, Kiss, Bábel, Lisztóczki, Szolnoki, Bencsok, Zsidai, Angyal, Tóth Z., Romhányi (mezőnyjátékosok). Oláh, Szőllősi, valamint Szikora a közelmúltban műtéten esett át, de az edző számít szereplésükre.
A SKSE labdarúgói keményen dolgoznak, hiszen a tavaszi idény első mérkőzésén a listavezető Egri Dózsa csapatát látják vendégül. A második fordulóban Rudabányára látogatnak el, aztán pedig nem kisebb ellenfél következik, mint a DMTE. Így az első három fordulóban alaposan fel lesz adva a lecke a tarjáni csapatnak. A fiatal erőkből álló együttes azonban szeretné folytatni őszi jó sorozatát. Ha pedig meg tudják ismételni, akkor előbbre rukkolhatnak a táblázaton.