Turcsányi második a Vasas bajnokságon.

Már hagyománnyá vált, hogy a Vasas Szakszervezetek rendezésében minden évben lebonyolítják az országos vándordíjas kötöttfogású birkózó bajnokságot serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportokban. Erre a rangos versenyre, mely egyben nemzetközi is volt, Budapesten került sor. A SKSE 8 fiatallal képviseltette magát a serdülő mezőnyben. Közülük az 53 kilogrammos súlycsoportban Turcsányi szerepelt a legjobban. A Kohász-fiú a második helyezést harcolta ki. Érdekesség, hogy a döntőben biztos győztesnek látszott, amikor az egri ellenfele vesztett pozícióból felülkerekedett. Ebben a súlycsoportban nyolcan léptek szőnyegre. Turcsányi teljesítménye biztató az idei magyar bajnokság előtt. A többi fiatal is dicséretesen szerepelt, hiszen 2-3 győzelmet is arattak, ez azonban kevés volt a dobogós helyezés megszerzéséhez.