Salgótarjáni Kohász SE – Kisvárdai Vasas 4:3 (3:1).

Salgótarján. 500 néző, v: Dávid. SKSE: Rádi - Kasza, Gulyka, Nagy - Szőke, Lisztóczki - Fodor, Fekete (Tóth), Szolnoki (Duzs), Bábel, Antal. Edző: Walkampf Lajos. Kisvárda: Kovács - Regőczi, Kulcsár, Komáromi - Gál (Marczi), Tóth (Zajcz) - Batári, Nagy, Bacskai, Turtóczki, Dócs. Edző: Oláh Tibor.
Már az első percben veszélybe került a hazaiak kapuja. Egy hosszú előreadott labdára Nagy jó ütemben érkezett, Gulyka és Rádi a 16-osnál összefutottak, a csatár az üres kapura húzott, szerencsére a játékvezető szabálytalanságot látott. Néhány perc elteltével feljött a hazaiak csapata. A 13. percben Fodor hosszan vezette a labdát, miközben három védőt is becsapott és a kimozduló kapus mellett a hálóba továbbított, 1:0. (Nagyszerű csatárteljesítmény volt.) Egy perccel később ismét Fodor száguldott el a jobb oldalon, beadására Antal érkezett jó ütemben, és máris 2:0 volt az eredmény. A 28. perc újabb hazai gólt hozott. Antal és Fekete forgatta meg a vendégek védelmét. Végül Fekete talált közelről a hálóba, 3:0. Az ellentámadás során egy jó átadás Bacskaihoz került, aki kapásból nagy lövést küldött a SKSE kapujára. Rádi bravúros elvetődéssel a lécre tolta a labdát, majd vesztére újra a labda után nyúlt, amely túljutott a gólvonalon, 3:1. Szünet előtt a hazai együttes Szolnoki révén kapufát ért el és két nagy helyzetet kihagyott.
A játékidő második részét is hazai rohamok vezették be. Szolnoki nagy erejű lövése került vissza a védőkről, majd a kifutó kapusról szögletre vágódott az újabb Szolnoki bomba. Az 50. percben Szolnoki jól tálalt Fekete elé, egy húsz méterről megítélt szabadrúgást, aki lekezelte a labdát és a hálóba lőtt, 4:1. Ekkor a SKSE védelme érthetetlenül hibát vétett. Az 55. percben Batári sétált be egy labdával és a hálóba gurított, 4:2. Egy perccel később a jól játszó Bacskai szerzett újabb gólt, az elmélázó védők mellett, 4:3. Keserves harminc perc következett. A vendégek ritkábban, de veszélyesebben támadtak a bizonytalankodó védelem mellett. A Kisvárda kapujánál több helyzet adódott, egy kapufát is lőttek, de az eredmény már nem változott.
A találkozón a hazai együttes önmagának tette nehézzé a biztos kimenetelűnek látszó mérkőzést. Sokat kell a fiatal védelemnek javulnia, mert az ilyen játék előbb-utóbb megbosszulja magát. Jó: Szőke, Fekete, Fodor illetve Bacskai, Turtóczki, Dócs.