Túl a 15 méteren.

Az edzések után gyakran foglalkoztatta, mardosta a gondolat, nem tölthette volna-e jobban az órákat, nem kellett volna többet tennie a jobb forma érdekében? Mert tudta, hogy az embernek legalább önmagában el kell dönteni, mit vár a sporttól, és ezért mire hajlandó. Érezte, csak akkor léphet nyugodtan az atlétikai pályára, ha tudatában van annak, mindent megtett a célért, amit kitűzött maga elé. Semmi sem adhat nagyobb bizonyságot, önbizalmat egy sportolónak, mint a becsületesen elvégzett munka, a tartalmas felkészülés. A szorgalma, az akaratereje, s a belső vágy meghozta a várt eredményt. 1972-ben megszületett az új, 14,81-es hármasugró megyei csúcs. Vannak érzések, amiknek nem lehet szavakat adni. Angyal János, a SKSE atlétája ekkor nagyon örült az eredményének. Aztán váratlanul hatott a bejelentése, nem versenyez tovább.
- Nagyon igyekeztem abban az időben. Az apró sikerek után egyre többet és többet dolgoztam, aminek meglett az eredménye. A munkahelyemen, a Kohászati Üzemeknél, viszont megvonták tőlem a munkaidő-kedvezményt. Pedig én minden időmet becsületesen használtam fel. Elkeseredtem. A fővárosiak egyébként is előnyben vannak, így aztán hogyan lehet lépést tartani velük. Egy évig nem is versenyeztem.
Az ember néha azt hiszi, csak annyiból áll az egész, bejelentem, nem versenyzek tovább. De aztán jönnek a hétköznapok, a délutánok sürgető érzései, itt az edzések ideje, menni kell. Kísértenek a múlt emlékei, a felejthetetlen viadalok, a nagy csaták. És jön a versenyidőszak, amikor a régi társak kinn harcolnak a pályákon. Akkor tudja meg igazán az ember, nem is olyan könnyű abbahagyni. Angyal János is újra kezdte. - Tavaly év végén megérlelődött bennem a gondolat. Be kell bizonyítanom, tudok 15 méter fölött ugrani. Még intenzívebb munkába fogtam. Egy edzésen sokszor 14 tonnát emeltem. Százötven kilogramm súllyal szökdeltem, összesen két kilométer távolságon.
A komoly munka közben a TF edzői szakán kitűnővel, oklevelet szerzett. A magyar bajnokság után, ott 14,57-el nyolcadik lett, még rátett az edzésmennyiségre. Érezte, mennyi kell, hiszen saját maga edzője. A II. osztályú csapatbajnokságon 15,5-el 2. lett. Salgótarjánban az ügyességi csapatbajnokságon pedig 15,32-re javította a megyei hármasugró csúcsot. Az országos felnőtt ranglistán a 8. helyre került. A vidékiek közül, a megyében ő lett az, aki elsőnek túlszárnyalta a 15 métert.
Hosszú volt idáig az út. A SÜMSE-nél kezdte, majd a SKSE atlétája lett. Kezdetben, a véleménye szerint legtisztább sportot, a magasugrást űzte, 182 volt a legjobbja. 1969-ben indult először hármasugrásban, 13 méter alatti eredményt ért el. 1970-ben már 14,73-at ugrott. Egy-re javult a teljesítménye, de most újra a visszavonulásra gondol.
- Sportpályafutásom alatt úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem. Kevés segítséget kaptam, talán többet érdemeltem volna. A jelenlegi körülmények között fizikai képtelenség tovább javítanom az eredményemen. Több edzés kellene. Nem tudom kipihenni magam. A feleségem mindig mellettem állt, segített, a családnevelésből - van egy ötéves kislányunk -, többet vállalt magára, hogy elérjem céljaimat. Sokáig ezt nem kívánhatom el tőle. Kilencven százalékban már teljesen döntöttem. Abbahagyom. A sportiskolában edzőként dolgozom. A jövőben csak gyerekekkel szeretnék foglalkozni.
Angyal Jánost hívták máshová is, az Újpesti Dózsába is. Itt maradt Salgótarjánban. Itt tartotta a szíve, a megszokott környezet. Ha visszavonul, bizonyára edzőként is olyan eredményes lesz, mint amilyen versenyző volt. Befejezésül, ha megkérdeznék tőlem, mit kívánok a Nógrád megyei atlétasportnak, feltétlenül azt felelném, még sok olyan becsületes, ízig-vérig sportembert, mint amilyen Angyal János.