Nem szabad megállni…

Neve: Barta Angéla. Születési helye, ideje: Salgótarján, 1959. december 6. Magassága: 174 cm. Súlya: 60 kg. Foglalkozása: a Bolyai gimnázium I. osztályos tanulója. Klubja: SKSE. Edzője: Szepesi Antal. És ami nem szerepel a hivatalos adatok között, ebben az évben négyszer szerezte meg az aranyjelvényes szintet a Kohász tehetséges atlétája. De, ne vágjunk a dolgok elébe. Hogyan is indult sportpályafutása? - Az általános iskolában futásban mindig az elsők között voltam. Szívesen emlékszem vissza Nagy Sándor testnevelő tanáromra, aki megszerettette velem az atlétikát. Sportiskolás, majd később a SKSE atlétája lettem - mondja Barta Angéla. - Melyik volt az első igazán nagy versenye? - 1971-ben az országos úttörő olimpia. Ekkor négypróbában harmadik helyet sikerült szereznem.
Azóta számos atlétikai viadalon vett részt Barta Angéla, de legjobb szereplése az idei évhez fűződik. Aranyjelvényes sportoló lett. Ötpróbában megnyerte az országos serdülő A-bajnokságot. Súlylökésben 8,49, távolugrásban 5,62, magasugrásban 152, 80 gáton 11,8, 300-on 42,3 legjobb eredménye. 100 gáton 15,1-et ért el, de ezen a távon életében először futott. - Az idei versenyévad lezárult. Hogyan tovább? - Továbbra is rendszeresen edzek. Téli időszakban két napot tornateremben, egy napot pedig terepen. Az állóképesség növelésére törekszem. Edzeni szeretek, a munka nem megterhelő számomra. - Mi szükséges ahhoz, hogy valakiből jó atléta legyen? - Mindenekelőtt tehetség kell hozzá. Rendszeres, alapos felkészülés, technika, ami után nem maradhat el az eredmény. A versenyek előtt nagyon fontos a megfelelő idegállapot, s azután már csak egy jó rajtot kell kifogni.
- Érzése szerint melyik számban kell javulnia? - Körülbelül egy szinten vannak az eredményeim, de a legfontosabbnak 100-on elért eredményem fokozását tartom. - Tervei? - Csak a sportolás, nem lehet az életcélom. Szeretnék később továbbtanulni. Mindenesetre az olimpia részvétel nagyon szép lenne. - Tanulás és sport. Jut idő mindkettőre? Eddig a tanulással nem volt problémám. A tanáraim és a szüleim sem elégedetlenek velem. Igaz, elég zsúfolt a programom. A tanulási időn kívül zongoraórára is járok, és még ott az edzés. Jó időbeosztással mindegyiknek eleget tudok tenni.
- Szórakozás? - Ha van is szabadidőm, akkor olvasok. Szeretem Ady versei, a tudományos témájú könyveket. De tetszett Moliere Fösvény című műve is, amit legutóbb olvastam. Gyakran zongorázom is. Nagyon közel áll hozzám Bach, Bartók és Mozart művészete is. Kedvenc időtöltésem még a rajzolás, festés. - Elégedett az atlétikában elért teljesítményével? - Sohasem szabad megelégedni az eredményekkel. Nem lehet, és nem is akarok megállni. Igyekszem azon lenni, hogy egyéni csúcsaimon minél előbb javítani tudjak, ezért keményen edzek. Sok versenyre és küzdelemre késztető ellenfelekre van szükségem.
Egyelőre ennyit írtunk Barta Angéláról. Fejezzük be azzal, hogy az eddigi eredmény egy szép állomás volt az életében. Hogyan alakul a jövője? Csak rajta múlik…