Megmenekültek a kieséstől.

SKSE - Leninváros 103:73 (53:33), Salgótarján, Gépipari Technikum, v: Gál, Bánsági. Néhány héttel korábban, már biztossá vált, hogy a SKSE NB II-es férfi kosarasai búcsút vesznek ettől az osztálytól. A szerencse folytán, azóta sok minden történt. Keresztbe verték egymást a csapatok, és a döntés az utolsó mérkőzésre maradt. Ez alkalommal az élvonalban tanyázó BEAC a kiesésre álló DASE-nál vendégszerepelt. A fővárosi csapat legyőzte a debrecenieket. Nézzük mi történt Salgótarjánban, a SKSE - Leninváros találkozón? A mérkőzésen az alábbi összeállításban szerepelt a Kohász: Boronyai (2), Novák, Szert (37), Juhász (34), Palla (28), cs: Pintér (2), Svantner, Anti, Oszvald, Nagy.
Nagy erőbedobással kezdett a hazai csapat. A 9. percben már 25:13-ra vezettek. Ezután is a SKSE irányította a játékot. A második félidőben Szert, gyors kosarakat dobott távolról. Ezt Juhász és Palla is megtetőzte. Így végig vezetve egy percig sem volt vitás a SKSE győzelme. Ehhez hozzájárult az is, hogy Szert idei legjobb játékát nyújtotta. A 103:73 arányú győzelem már megvolt Tarjánban. Örültek a fiúk, de ekkor fontosabb volt megtudni, mi történt Debrecenben? Jött az értesítés, nyert a BEAC! Szarvas József edző el sem akarta hinni, hogy mégis bennmaradt az együttes. Ő maga ugyancsak telefonon hívta a debreceni egyetemi kollégiumot. Ott végleg megnyugtatták, hogy mégis vannak csodák. Ugyanis ebben az esetben a többi együttes is beleszólt abba, hogy a SKSE jövőre is a NB II-ben szerepelhet. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik még, hogy Juhász Béla, a csapat „óriás bébije”, ezen a mérkőzésen szerzett 34 kosarával, jóval túlszárnyalta elmúlt évi teljesítményét. A tájékoztatás szerint 614 ponttal terhelte meg az idén az ellenfelek kosarát.