Magasugró csúcs a Népstadionban.

A hét legkitűnőbb sportteljesítményét Nógrád megye sportolói közül Komka Magdolna, a SKSE magasugrója érte el. Az Olimpia Kupa versenyen nagyszerű küzdelemben 185 cm-re javította a magyar női magasugrócsúcsot, és ezzel újra bizonyította, hogy pillanatnyilag ő a legjobb magasugrónő. Komka Magdi jó formában van. Ezt bizonyította az egy héttel ezelőtti Mainzban sorra került versenyen is, amikor egy újszerű ügyességi viadalon a magyar magasugrónők is összemérték tudásukat a NSZK ugrónőkkel. Komka itt is kitűnő formában volt, és kiemelkedett a mezőnyből. Minden magasságot elsőre ugrott és 182 cm-rel biztosan utasította maga mögé a három német ellenfelét.

Következett a Népstadion. Nagy volt a verseny, mert hárman is eljutottak a 182-ig, s köztük ott volt Magdi riválisa, Rudolf Erika. A 182 már csak Rudolfnak és Komkának sikerült. Ezután következett a csúcsjavítás! A 185-öt Magdi másodikra tisztán ugrotta, s ezzel egy centivel szárnyalta túl az 1970-ben felállított 184cm-es csúcsát. Nagyszerű teljesítményéhez gratulálunk. Hét közben beszélgettünk Szepesi Antal edzővel, aki kitűnő jósnak bizonyult. A magasugrásról volt szó, és szóba került Komka Magdi neve. Szepesi elmondta, hogy szerinte ebben az évben jó eredménye lesz a SKSE magasugrónőjének és szerinte jó ugrás várható Münchenben is. A jóslat egyik fele igaznak bizonyult. Megvan az új csúcs és reméljük sikerül jó eredményt elérnie a tarjáni versenyzőnőnek az olimpián. Addig azonban újabb erőpróbák állnak Komka Magdolna előtt, mint például a jövő héten a Népszava Kupa verseny. Itt nem kisebb versenyző lesz az ellenfele, mint az osztrák Ilona Gusenbauer, a női magasugrás világcsúcs tartója. Szurkolunk Magdinak!