Pont került a Bíró-ügy végére.

Nagy port vert fel a Bíró-ügy. Bíró Éva, a Salgótarjáni Kohász I. osztályú atlétája átigazolását kértre az Újpesti Dózsába. A 19 éves magasugró 4 éven át volt a kék-fehérek sportolója. A jövőben nem kíván az egyesület színeiben versenyezni. A sportkör elnöksége nem adta ki. Hajlandó kivárni az egy évet. Bíró Éva 1970-ben 168 cm-es teljesítménnyel Komka Magda mögött második volt a magyar bajnokságon. Meghallgattuk mindkét fél véleményét. Igazságot tenni nagyon nehéz, Nem is kívánunk az igazságtevő pózában tetszelegni, csupán a tényeket rögzítjük.

Éva: Kivárom az évet. Ha nem adtak ki, kivárom az évet. Akad bőven indokom, amiért távozok az egyesületből. Sportolási feltételeim, munka- és életkörülményeim nem olyanok voltak Salgótarjánban, mint amilyennek elképzeltem. Ezt képtelen megérteni Orlik elnök. December 21. óta tudtak arról, hogy távozni akarok, de semmiféle segítséget nem kaptam. Csak ígérgettek! Munkahelyi elfoglaltságom miatt nem tudtam edzésre járni, egy évig saját melegítőmben edzettem. Bérelszámoló voltam, sokszor tíz órán keresztül kellett dolgozni. Fizetésem 1300 forint, ebből az albérletre 300 forint kellett. Pásztón élő szüleim támogattak, de ez nem mehet örökké. Saját lábamra akarok állni. Azt mondják, hogy munkahelyemen és az edzéseken lusta voltam. Erről kérdezzék meg a főnökömet, és az edzőmet, Szepesi Antalt. Sajnálom, hogy így történt a dolog. (a főszereplő)

Orlik: Keresi az okokat. Nem tartjuk jogosnak Bíró Éva követeléseit. Alig néhány hónapja dolgozik a salgótarjáni Kohászati Üzemeknél, nem adhattunk 1300 forintnál többet neki. Más munkakörben többet kereshetett volna, de bérelszámolóként nem. Egyébként, nem hivatalosan, de eddig is volt különböző kedvezménye. Nálunk lett I. osztályú sportoló, szerettük volna, ha beérik a gyümölcs. Most keresi az okokat, a kifogásokat, amelyekkel megmagyarázza a bizonyítványát. Cserbenhagyott bennünket, nem adtuk ki. Ez volt az elnökség véleménye. (Orlik Ferenc, a Salgótarjáni Kohász elnökének közlése)

Bíróné: Anyagilag nem bírjuk. A leányom sokat túlórázott, ahelyett hogy órakedvezményben részesítették volna. Rosszak voltak az edzési körülményei. Mi, Pásztón lakunk, az albérletet, tüzelőt fizetnünk kellett. Anyagilag nem bírjuk, ez így nem mehet tovább. Szerette volna elmondani problémáját, de nem akadt illetékes, aki meghallgassa. Kivárja az egy évet, saját jövője érdekében. Az Újpesti Dózsában ideális körülmények között sportolhat. A fővárosban csupán 130 forint szállásdíjat fizet, havi keresete pedig 2000 forint körül lesz. Más mit tenne az ő helyében? (Bíró Pálné monológja)

Vertich: Ellazsált edzések. Bíró csak egyszer ugrott 168 cm-t. Az országban szerintem legalább tíz olyan női magasugró van, mint ő. Ha sorozatban ugrana 170 cm körül, akkor azt mondanám, adjunk meg neki minden kedvezményt, mert megérdemli. Én rossz szellemű versenyzőnek ismertem meg, aki ellazsált edzéseket, és a munkahelyén is sok probléma akadt vele. Szeptembertől novemberig talán kétszer sem láttuk a pályán. Munkahelyéről a harmadik nap fél órát késett. (Vertich József szakosztályvezető véleménye)

Eddig hát a nyilatkozatok. Mindkét oldal „köti az ebet a karóhoz”, egymást hibáztatják. Az igazság valahol ott lehet, hogy mindkét fél követett el hibákat. A sportoló nem kapta meg mindazt, amire számíthatott volna, de ő sem nyújtott olyan magatartást, sem a pályán, sem a munka helyén, amilyen egy élsportolótól elvárható. Ennek egyenes következménye a szakítás. A tény mindenképpen tény marad, és szolgáljon tanulságul. Az bizonyos, hogy egy olyan sportolót veszítettek el, akire még nagy szükség lett volna!