Wabrosch Béla.

Régi rossz tulajdonságunk, hogy akkor szoktuk a szemünk előtt nagyra tartott salgótarjániakat e helyen méltatni, ha eltávoznak, ha már tőlük semmi jót nem várhatunk. Így vagyunk Wabrosch Bélával is, akinek búcsúztatása kényszeríti tollunkra a dicséret és a hála szavát. Búcsúztatónak van szánva e pár sor is, amellyel tartozunk Wabrosch Bélának Salgótarján sok-sok egyesülete, közönsége s e szerény lap nevében. Nem volt a régi Salgótarján életének oly momentuma, de különösen nem volt a szeretet s jóság diktálta oly történése, amelyben évtizedeken át ne szerepelt volna Wabrosch Béla.

Az Acélgyár egyszerű mérnöke a község legtávolabbi zugából, az acélgyárból sugározta ki annyi éven át lelkének nemes intencióit, a szegény munkásnép fölsegítésének programját. Amit más helyeken álomkánt vetítenek a keresztény magyarság szemei elé, Wabrosch Béla itt mind megszervezte, felvirágoztatta és naggyá tette. Minden, amit lelkünk vágyai színes ábrándokban szoktak megszülni, az ő kezében komoly szürke munkával létező igazsággá váltak. Az Acélgyár munkás és kaszinó egyletei, a Takarékpénztár, a Hangya, a Római Katolikus Olvasókör, és annyi sok köre és egylete a városnak vitatja, hogy az övé volt, kizárólag az övé volt a nyugalomba vonuló szívember, mert ő érte tett a legtöbbet. Csak most látjuk, hogy mindenkié volt e férfi, talán leginkább azoké, akik egy egyesületben sem voltak, mert oly szegények voltak, hogy tagsági díjat sem tudtak fizetni. Fajáé, szegény keresztény testvéreié volt legigazabban és legodaadóbban, úgy, mint talán az ő idejében senki más Salgótarjánban. Az ünneplése igazi diadalmenet volt, búcsúzása a lelkek harmóniájának gyönyörű példája, az emléke pedig Salgótarján szívének féltve őrzött álma.

Fél tizenkettő órakor kezdetét vette az acélgyári olvasókör díszközgyűlése, amelyet maga az ünnepelt nyitott meg, felolvasva egyben a múlt évi jelentését is. A régi tisztikar lemondása után Porázik György nyugalmazott igazgató tanító foglalta el az elnöki széket és gyönyörű szavak kíséretében leleplezte a távozó elnök arcképét. A beszéd alatt lehullt a nemzetiszín lepel a Bátki József festőművész által festett gyönyörű arcképről.

- Ünnepelni jöttünk ma e helyre. Ünnepelni a munka, szorgalom s a híven és becsületesen teljesített kötelesség erényeit. Emberben a három kiváló tulajdonság soha nem volt talán oly harmonikusan egyesülve, mint nagyságos Wabrosch Béla úrban, ama férfiúban, akinek tiszteletére ma itt egybegyűltünk, hogy körünkből való távozása és jól kiérdemelt nyugdíjba vonulása alkalmából tőle búcsút vegyünk. Nekem jutott a kiváló szerencse, hogy tolmácsa legyek az olvasóköri tagok érzelmeinek. S midőn egyrészt örömmel felelek meg ezen megbízatásnak, másrészt gyöngeségem tudatában küzdök az elfogódottsággal, midőn oly férfival állok szemben, aki sok jeles tulajdonsága által ragyogó példaként áll előttünk, akinek egyedüli elve a munka, a munkában egyedüli módszere a szorgalom és a vezetésben egyedüli törvénykönyve a szeretet vala.

Mélyen tisztelt ünnepeltünk, kedves régi barátom! Amidőn most a legnagyobb tisztelettel hajtom meg előtted ősz fejemet, olvasókörünk összes tagja nevében azt kívánom: Tartson meg téged a magyarok nagy és hatalmas istene testi és lelki erőidnek épségében a legvirulóbb egészségben igen-igen sokáig kedves családod boldogítására, számtalan tisztelőid és barátaid, valamint mindnyájunk osztatlan örömére. Egyben arra kérünk, tartsd meg olvasókörünket, továbbra is nagyra becsült jóindulatodban, mi pedig ígérjük, és ünnepélyesen fogadjuk, hogy az általad kijelölt úton és elvek szerint továbbra is haladni fogunk.

Az ősz kartárs szavai meghatott csendben hangzottak el, s minden szem a lepel nélküli arcképet kereste fel a falon. Liptay Jenő gyárigazgató megkapó szív diktálta búcsúszavai után a rokon egyesületek küldöttei mondottak néhány lélekkel telített mondatot, majd az egyesület alelnöke nyújtott át emlékplakettet a búcsúzás emlékére.

Az ünnepelt, távozni készülő elnök felállott, hogy választ adjon az üdvözlésekre, de a köszönet szaván kívül elfogódottságán kívül mást nem tudott mondani, és a nagy csöndben csak egy-egy kicsordult férfikönny mutatta az űrt, amit huszonhat év együttélésének megszakadása támasztott. A nagy csöndben úgy szólt az elnök szava, mint a nyugalmas szemlélő megállapított igazsága. Úgy érezte, hogy a szíve kitárult és minden szót magába tud fogadni, mert megérte azt, amit ember megérhet: megértették őt. Az annyi ünnepélyt látott falak pedig magukba csukták, örök mementónak feljegyezték legnagyobb elnökük búcsúzását.

A díszközgyűlés után az acélgyári tornakertben bankett volt a búcsúzó elnök tiszteletére, amelyen az első felköszöntőt dr. Förster Kálmán, a város polgármestere mondotta a közszeretet és a közbizalom emberére. Dr. Orbán Lajos titkár a Rimaközpont nevében, Dávid Ferenc titkár pedig a Hangya nevében köszöntötte az ünnepeltet. Horváth László lelkész szellemes mondatai után Wabrosch Béla válaszolt tréfásan minden köszöntőnek. Tamás József a keresztény szocialista szakszervezet elnöke a keresztény szocialisták nevében, Janikovszky Dániel pedig a magyar munkások nevében ünnepelte a távozót, míg Szántay István a MUNKA főszerkesztője a salgótarjáni szegénység nevében Wabrosch Bélánét köszöntötte.

Megható volt Liptay Jenő gyárigazgatónak gyönyörű köszöntője, amelyben a jelenvolt két legrégebbi acélgyári embert, Fehér Lajost, mint a gyár építőjét, s Porázik Györgyöt, mint a lelkek építőjét ünnepelte. A bankett közönsége késő délutánig együtt maradt. Este hangverseny volt az Acélgyári Olvasókörben.