Itthon kezd a SKSE.

Január 5-én a SKSE labdarúgó szakosztály vezetősége ülést tartott, ahol megbeszélték az 1971-es évre történő felkészülést. Az ülésen meghatározták a részletes programot, az edzőmérkőzések sorrendjét és kijelölték azt a 20-as keretet, amellyel megkezdik a felkészülést. A labdarúgó szakosztály ülésén megtudtuk, hogy Tajti János játékát egyelőre felfüggesztették. A szakosztály vezetősége Puskás Árpádtól megvált. A 20-as keret tagjai az alábbi játékosokból tevődnek össze: Vári, Libus, Marton (kapusok), Pálmai, Gáspár I., Sebők, Pünkösdi, Csala, Bartha, Szeberényi, Antal, Nyerges, Vidomusz, Földi, Bábel, Novák, Krivanek I., Krivanek II., Juhász és Gáspár II. (mezőnyjátékosok).

A szakosztály vezetősége úgy döntött, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idehaza kezdik meg a kéthetes edzőtáborozás keretében az együttes felkészítését. A csapat tagjaival január 14-én tartanak játékos értekezletet, majd január 15-én, sportorvosi vizsgálaton esnek át a labdarúgók. Január 18-án reggel kezdik meg a munkát, két hétig napi két edzést tartanak. Februárban heti öt edzéssel készülnek az idényre. A NB II-ben a tavaszi idény március 21-én kezdődik. Addig a SKSE 60 edzést tart, ezen belül 14 edzőmérkőzést vívnak különböző együttesekkel. A labdarúgóknál Tóth István a vezető edző, Boldvai László a másodedző, Mester Sándor pedig a serdülőkkel foglalkozik.