Komka Magdolna hét centiméterre a világcsúcstól.

Szombat délután Salgótarján két legboldogabb embere Komka Magdolna, a SKSE magasugrónője és Szepesi Antal, az edzője volt. Érthető volt az öröm, és boldogság! Ami nem sikerült Athénben az Európa bajnokságon és a bécsi fedett-pályás EB-n, sikerült most, a megyei ügyességi csapatbajnokság első napján. Komka 184 centiméterrel új magyar magasugró csúcsot állított fel. Vasárnap az újdonsült csúcstartó még mindig a verseny hatása alatt volt, nem akarta elhinni, hogy végre „kijött a lépés”. - A bécsi fedett-pályás EB után újult erővel kezdtem az edzéseket, és most végre megvan az eredmény! - mondta. Az idén 150 edzést végeztem, úgy érzem, nem volt hiábavaló a rengeteg munka és lemondás. Tervem az volt, hogy az idén elérem a 180 centis magasságot, de szerencsére, most már a tervet módosítani kell… Ha nem is sokat, néhány centit még szeretnék javítani. Nagy verseny lesz az idén a női atlétikai Európa kupa-döntőn, Budapesten, a Népstadionban, talán majd itt sikerül az újabb rekord.

Tervezgetés helyett térjünk vissza a szombati csúcsjavításra. - Borús, esős időben kezdődött a verseny - emlékezett Komka Magda. A rendezőktől kértem, hogy a lécet tegyék a 178 centiméteres csúcsmagasságra, hátha sikerül… Elsőre átvittem. Mindenki örömujjongásban tört ki, ekkor lett gyanús, mintha feljebb lenne a léc. És valóban a rendezők „tévedésből” 180 centis magasságra tették a lécet. A második ugrásnál már a 184 centiméter volt a magasság. Nem akartam hinni a szememnek a kísérlet után, a léc fennmaradt!

Így született új magyar csúcs, kicsit a rendezők jóvoltából is, szombaton Salgótarjánban. A 21 éves Komka Magdolna a világ harmadik legjobb eredményével győzött az idei első szabadtéri versenyen. Mindössze hét centiméter választja el a román Balázs Jolán 191 centiméteres világcsúcsától.