Csuka és Babják nélkül.

A Salgótarjáni Kohász NB II-es férfi kosárlabda csapata Szarvas József edző irányításával megkezdte az új idényre való felkészülést. A csapat régi tagjai közül nem találkoztunk az edzéseken Csuka Gáborral és Babják Jánossal, az együttes két erősségével. Csuka rendkívül ponterős, Babják tapasztalt, jó játékos volt. Mindkettőjük hiányát nagyon megérzik az idén. További változások is vannak. Básti Sándor szakosztályvezető lemondott tisztségéről, valamint a SKSE elnökségi tagságáról. A jövőben, mint a Nógrád megyei Kosárlabda Szövetség elnöke tevékenykedik. A szakosztály új vezetője Szűcs Mihály lett. A felkészülést heti három edzéssel folytatják. A vezetők bíznak a fiatalokban, de van olyan vélemény is, hogy nagyon nehéz dolguk lesz az idén. A NB II Keleti csoportjának sorsolása már elkészült, a bajnokság március 15-én kezdődik.