Negyedszer is országos bajnok lett a Kohász gyalogos ÖHV csapata.

Az összetett honvédelmi versenyek országos döntőjére készülődő csapataink nagy reményekkel indultak el a fővárosba, ahol a Hármashatár-hegyen rendezték meg az 1969. évi nagy összecsapást. A verseny előtt Uszta Gyula altábornagy, honvédelmi miniszter-helyettes, a MHSZ országos elnöke köszöntötte a felsorakozott csapatokat. A kis nógrádi delegáció minden egyes tagja, nagy elszántsággal küzdött, hiszen ebben a megyében jelentős hagyományai vannak az ÖHV versenyeknek, és több kiváló eredményt értek el eddig is csapataink. A fő figyelem ezúttal is a férfiak II. korcsoportja felé irányult. Itt küzdött a Girtl László, Vincze István, Benkő János összetételű csapat, amely Nógrád megyén belül a Salgótarjáni Kohászati Üzemek képviseletében lépett pályára. Mondanunk sem kell, nagy volt a tét, de a sok készülődésnek, a lerótt kilométereknek, a kitartó munkának meglett az eredménye. A II. korcsoportban együttesünk immár negyedszer szerezte meg az országos bajnokságot. A csapat tagjai közül Girtl L most mondott búcsút a II. korcsoportnak, hiszen jövőre már egy osztállyal feljebb, a III. korcsoportban versenyez.

Amikor elutaztak, azt mondta, majd a jövő héten beszélgetünk. Valóban van most már miről beszélni, hiszen nem kis fegyvertény az, ha valaki egy győztes csapat tagja. A másik két férfi együttes - szintén a Kohászati Üzemekből, - és a magyargéci lányok is dicséretesen helytálltak. Többen mondogatták is, jövőre mi is előkelőbb helyen végzünk. A versenyt követően Kádár Mihály, a MHSZ Nógrád megyei elnöke rendkívül boldog volt, hogy újra megyénkbe került a férfiak II. korcsoportjában a győzelmi serleg. Erről külön kell beszélni - mondotta, - hiszen a csapatok tagjai minden tőlük telhetőt megtettek. Ez történt tehát a Hármashatár-hegyen, és a II. korcsoportban versenyzők újabb külföldi utat kaptak jutalmul, ahol közösen pihenhetnek és élvezhetik a közös munka gyümölcsét.