A Salgótarjáni Kohász nem adta fel….

Pergessük vissza az idő kerekét. Három évvel ezelőtt, 1966 őszén örömmámorban úszott a Salgótarjáni Kohász klubháza. A szurkolók egymásnak adták a kilincset. A NB III-ból magasabb osztályba verekedte magát a kék-fehér gárda Jancsó edző irányításával. Az új évadra Kovács edző készítette fel a gárdát, s az 1967-es rutinszerzés után következett 1968. A kohászcsapat találkozóin nem volt ritka az ezren felüli nézőszám. Jól ment a csapatnak. Olajozottan működött a támadósor. Néhány nagyszerű fegyvertény, idegenbeli győzelem. Sokan vérszemet kaptak, s már kalkulálták a NB I/B-t. A Székesfehérvár keresztülhúzta a tarjániak számításait. A tavaszi szezon közepén még 5-6 ponttal vezetett a Kohász, aztán az utolsó hazai találkozón 1:0 arányban éppen a konkurenssel szemben alulmaradt. Az ősz is rosszul kezdődött. 6:0 arányú vereség, mondhatni K.O. Székesfehérvárott. Végeredményben mégis az élcsoportban végzett a SKSE, s mindenki azt mondta, no majd az idén.

Kovács Ernő eltávozott, s új edző, Tóth József vette át az irányítást. Új seprő jól seper, gondolták sokan, s kezdetben senki nem gondolt rosszra. Igaz, hogy az edző szódömpinggel árasztotta el a játékosokat, s aztán jöttek a hírek. Furcsa dolgokról kezdtek beszélni az egyesületnél, és a szurkolók körében. A szóbeszéd nem is volt alaptalan. Jött a tavaszi szezon, és a szurkolók nem tudták elképzelni, mi lehet a kék-fehér gárdával. Egyedül Kékesi távozott Komlóra, s a többiek maradtak. Maradtak azok, akik az NB I/B kapuját döngették. A mérkőzéseken? Kudarcsorozat. Hiányos erőnlét, idegesség, kapkodás. Összeállítási problémák. Nem a legjobb formában lévő játékosok kerültek a csapatba. Volt olyan játékos, aki tavaly kitűnően játszott, s az idén szóba sem jött az összeállításnál. A játékosok között sértődöttség ütötte fel a fejét, nem is alaptalanul. Három táborra szakadt a szakosztály. Tóth edző az ifikhez távozott. Misecska Sándor vette át ideiglenesen az együttest, s próbálta menteni, ami menthető. Hiába minden a tény az, tény, a SKSE az utolsó előtti helyen fordult tavasszal.

A SKSE stadion salakos pályáján üzemi mérkőzést vívnak. A pályán ott játszik Czuder, Bablena, Lovász és a többiek. Régi nagy csaták hősei. A szurkolók között ott ül a SKSE új edzője Tóth István, kezében egy jegyzettömb. Tóth Istvánt nem kell bemutatni, sokan ismerik Salgótarjánon kívül is. Ifi játékosként 1941-bnen kezdte játékos-pályafutását a SSE-nél. Játszott a SBTC-ben, aztán újra a SSE első csapatában. Az 1949-1950-es évadban az akkor még NB II-ben játszó Salgói Bányászban focizott. Visszatért anyaegyesületéhez, két évig rúgta még a labdát, aztán sérülés, majd betegség miatt abbahagyta. Az edzősködést, mint társadalmi edző 1957-ben kezdte. Három év után már segédoktató a Kohász tartalékcsapatánál. 1962-ben oktatói vizsgát tett, és 1964-ben a St. Bányagépgyárnál vállalt edzői tevékenységet. Egy év múlva a megyei I. osztályból a NB III-ba hozta fel a gépgyáriakat, ahol azóta is szerepelnek. Az edző 43 éves, s most újra „itthon” van. Itthon nehéz feladattal a vállain. A Kohász edzőt keresett, s Tóth István vállalta a nehéz feladatot.

- Hogyan kezdett munkához? Hétfőn dőlt el, hogy átveszem a csapatot. Egy óra múlva már a pályán voltak a fiúk. - Azóta? Naponta két edzés. Délelőtt 2 óra és délután is annyi. Délelőtt erőnléti edzések, délután kombinatív, technikai gyakorlatok. Így volt ezen a héten. A jövő héten napi egy edzés. Sajnos kevés az időnk. - A célkitűzés? Mindenki előtt világos, bennmaradni a NB II-ben. - Ennek érdekében? Az együttes erőnlétének biztosítása. Egy jó szellemű csapat kialakítása. Olyan együttest pályára küldeni, amely a mai játékstílus követelményeinek megfelel. - Nem irigyeljük. Két hét alatt kell nem egy dolgot a helyére tenni? Igen, bár megjegyzem, a játékos gárda adva van. 18 fiúval dolgozom, s közülük kerül majd ki az a 15-16 játékos, akire számítok. Természetesen a többiek is készenlétben állnak. Neveket nem akarok felsorolni. - Zavartalan a felkészülés? A játékosok hogy dolgoznak? Az első kérdésre igen a válasz. Hat szem figyel 18 játékost. Segítséget kapok Boldvai Lászlótól és Misecska Sándortól is. Az edzéseken az egyes csapatrészeket ők foglalkoztatják. Kevés a támadó játékosom. Ezért szeretnénk őszre „betörni” Marcsokot és Borost. A fiúkról? Az ellentétek elsimultak. Mindenki egyet akar, elkerülni a kiesést. Szorgalmasan végzik a nehéz feladatokat. - Mit szól az első három találkozóhoz? Minek tagadjam, ezek kulcsmeccsek. Itthon a Sátoraljaújhely ellen, majd Ormosbányáról, s aztán az IKARUS ellen legalább 5 pontot kell szereznünk. Én optimista vagyok.

Hányszor leírtuk, hányszor fordultunk a NÓGRÁD hasábjain a szurkolókhoz? Számtalanszor. Ősrégi tarjáni betegség, legyen a SBTC-ről, a SKSE-ről, vagy bármely más csapatról szó, hogy a szurkolók, ha nem megy a csapatnak, a játékosokkal „szórakoznak”. Biztatás helyett kikezdik azokat, akik gyengébb formában játszanak. Előbb-utóbb mindenki sorra kerül, és szállnak a szitkok, a nyomdafestéket nem tűrő szavak. Az őszi évad kezdetétől, augusztus 17.-től minden találkozó sorsdöntő a SKSE-nek. Bíztatás kell az együttesnek. Bíztatás kell a győzelemhez, akár az egy ponthoz is, mert ősszel minden pont aranyat ér. Bíztatást várnak a játékosok. Bíztatást, mert az akarattal nem lesz baj ősszel. A felkészülés rövid időszaka bizonyítja ezt. A kemény edzések, a játékosok jó kedve, akarása. Azé a hat játékosé is, aki a kánikulában melegítőben „gürizik”, mert szeretné a többiekkel együtt a bennmaradást.