Színvonalas küzdelmek.

Pengék csattogásától, vívók csatakiáltásaitól volt hangos reggeltől estig Salgótarjánban, a Gépipari Technikum tornaterme és a ZIM Művelődési otthona. A Nógrád megyei Vívó Szövetség rendezésében lezajlottak az országos felnőtt férfi és női vívó vidékbajnokság első napi küzdelmei. Tegnap a férfi és női tőrvívók léptek pástra. A férfiaknál 70, a nőknél 46 volt az indulók száma. Az ünnepélyes megnyitó és a versenyzők felvonulása után Szunyogh Tibor, a MTS Nógrád megyei Tanácsának elnöke köszöntötte a versenyzőket, sikeres szereplést kívánva nekik. A küzdelmeket megtekintette Tábor István, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára és Polgár József szakfelügyelő is.

Elsőként a selejtező csörtéket bonyolították le. Az elődöntőből 12-12 vívó került a középdöntőbe, majd kialakult a nyolcas döntő mezőnye. Nógrád színeit a női mezőnyben Oláh Krisztina (SKSE) képviselte, aki a legjobb 18 közé jutás során mondott búcsút a küzdelmeknek, két győzelem mellett három asszóban vereséget szenvedett. A férfiak közül Nagy B., Vertich és Bárczy (mindhárom SKSE) ugyancsak a középdöntőbe jutás során esett ki. Továbbjutott viszont egészen a döntőbe Buchinger (SKSE), aki 1963-ban és 1965-ben már megnyerte az országos vidék bajnokságot. Örvendetes meglepetést jelentett a 19 éves Gasparin (SKSE) nyolcas döntőbe való jutása. Nagy kedvvel vívott, és a döntőben is méltó ellenfele volt a többieknek. Annak ellenére, hogy Buchinger 5:1 arányban legyőzte a későbbi győztes Welthert, nem lett első, mert két váratlan vereséget is szenvedett. Férfi végeredmény: 1. Welther (Veszprém) 6 győzelem, 2. Buchinger (SKSE) 5 győzelem, 3. Danics (Szolnok) 5 győzelem, 7. Gasparin (SKSE) 1 győzelem.

A nők marathoni küzdelméből a háromszoros vidékbajnok Németh Ilona (Szolnok) került ki győztesen. A szerencsével sem állt hadilábon. A középdöntőben vereséget szenvedett Újszászi Katalintól (Ózdi Kohász) és az eredményt magával vitte a döntőbe. Újszászi azonban váratlanul kikapott az utolsó helyezettől és újra vívás következett, amelyben ezúttal 4:3 arányban alulmaradt Némethtel szemben. Női végeredmény: 1. Németh (Szolnok) 6 győzelem, 2. Újszászi (Ózdi Kohász) 6 győzelem, 3. Varga (DVSC) 4 győzelem. Szerencsés Rudolf zsűri-elnök véleménye: - Igen színvonalas csörtéket vívtak mind a férfiak, mind a nők. Kíváncsian várom a második napi asszókat. Kár, hogy néhány egyesület képviselője távol maradt a versenytől. A résztvevők tiszteletére este fogadást adtak a SZMT székházában.