A bajnokság második félideje ezután jön…

Tegye a szívére a kezét minden SKSE szurkoló: elégedett lett volna-e a bajnokság rajtja előtt, ha a második helyen végez a csapat? Bizonyára nem tévedünk, ha a szurkolók döntő többségének a nevében leírjuk: IGEN! És most mégis csalódottak a kék-fehér szurkolók százai. Vajon igazuk van-e? Vajon az utolsó pillanatban elvesztett első hely valóban ok lehet-e az ilyen nagyfokú csalódásra, elkeseredett kijelentésekre? Jó magyar szokás szerint „evés közben jön meg az étvágy”. S ha e mondás a sportban valaha is alkalmazható lehetett, a SKSE szereplése feltétlen az, az eset, ahol alkalmazható. Az eredeti célkitűzés szerint ugyanis a kohász csapatnak az első nyolc között kellett volna végeznie. A jó rajt, és a még jobb folytatás után azonban mindenki másként látta a dolgokat. Nőttek az igények - elsősorban a szurkolók részéről -, de a csapat is látta, többre képes a kitűzött feladat megvalósításánál. És ekkor egyetlen kisiklás elég volt ahhoz, hogy a gárda lelkileg összetörjön. Mert, ha ez a „lelki defekt” nincs, akkor minden bizonnyal másképp történt volna. 1966-ban és 1967-ben a 10. helyen végzett a Salgótarjáni Kohász. A tavaly őszi szezon után pálya nélkül maradt a kék-fehér együttes. Elkövetkezett az alapozás időszaka. Három új fiúval indultak a küzdelmeknek. Szeberényi a Bányagép SK-tól, Antal Somoskőújfaluról, Kékesi pedig Bagról került a csapathoz. A három újonc közül mindhárom bevált… S ha játékuk nem is volt mindig sikeres, mégis - mindhárman -, igen eredményes fél évet tudhatnak maguk mögött. Sok szakember figyelmét felhívták magukra, arról nem is beszélve, hogy a két tarjáni szélső (Antal és Kékesi), újonc létére a góllövő listán is az élre kerültek. Nagy szó ez, ha figyelembe vesszük, hogy a két fiú a megyei bajnokságban, illetve a NB III-ban szerepelt korábban. Természetesen a kitűnő szereplés, a nagyszerű kollektív munka eredménye, amelyben a szakosztályvezetésnek, és mind a 15 játékosnak (mindössze ennyien jutottak szóhoz a tavasz folyamán), egyaránt része van.

Az első három forduló után öt ponttal a 3. helyen álltak, de csak azért, mert gólarányuk valamivel rosszabb volt, mint az előttük lévőké. A VI. forduló után a Székesfehérvári MÁV még passzív gólaránnyal (6:7) a mezőny második felében volt, attól kezdve azonban öt fordulóban 18:4-es gólarányt ért el, és 8 pontot szerzett. A XI. forduló után már szorosan a SKSE mögé nyomult fel, s nagyszerű hajrával hódította el ellenlábasától az első helyet. A veretlenség a 13. mérkőzésig tartott. A Borsodi Bányász törte meg azt a szép sorozatot, amelyet a Nemzeti Bajnokság II. osztályáig bezárólag egyetlen csapatnak sem sikerült addig megcsinálni. Azután az idény legfájdalmasabb SKSE veresége következett a legnagyobb riválistól, a legfontosabb mérkőzésen, a lehető legrosszabbkor! Ami kohász szempontból a legborzasztóbb, hazai pályán verte meg a bajnokjelölt salgótarjáni csapatot a Székesfehérvári MÁV. Ha egy csapat a bajnokság „kapujában” és otthonában a legfontosabb mérkőzésen vereséget szenved, ott baj van! Elfáradt bizony a SKSE, nem tudta bevetni az a kis pluszt, ami éppen az ellenfélnél még megvolt. S ez nagy tanulság lehet a jövőre, vezetők és játékosok számára egyaránt.

Az előbbiekből már kitűnt, jó csapat a SKSE, ezt fővárosi mérkőzésein nem is egy szakember megállapította, meggyőződhetett erről a gyérszámú hazai közönség is… Az edzőnek a négycsatáros játékrendszerben olyan új elemeket sikerült játékosaival elsajátíttatnia, ami az elmúlt évekhez viszonyítva lényegesen meggyorsította a csapat játékát. Kiválóan indító, jól beadó és jól fejelő játékosokkal rendelkezik a kohász csapat, és ez sokáig nagy előnyt jelentett az ellenfelekkel szemben. Pontosan addig, amíg - ritka balszerencseként egyszerre -, a kettős fáradtság nem jelentkezett a legtöbb labdarúgónál. Sokat fejlődött az együttes taktikai téren és technikailag, az erős testi játék azonban jó néhány játékosnak nem ízlett s ennek az volt a következménye, hogy ütközéseknél rendre alulmaradtak a SKSE labdarúgók. Gajger és Szalma, a két legjobb védő nélkül játszott már ebben az évben a kohászcsapat, ők eltávoztak, a jobbik kapusnak eltört a lába… A jelenlegi csapatban megvannak azok a képességek, amelyek bravúrok kivívására is képessé teszik őket, ehhez azonban még sok munkára, türelemre, edzésre van szükség. Az utolsó két mérkőzés nem sikerült, a rivális elütötte a SKSE-t az elsőségtől, a biztosnak vélt tavaszi bajnokságtól. A sportban furcsa dolgok is történhetnek, s ezúttal a SKSE-vel történtek is. De még nincs vége. A második félidő csak ezután következik. S amit az első „félidő” végén elvesztettek, a másodikban pótolni lehet. Küzdőszellem, akarat és játék kérdése az egész.