Csábiné Kubába készül.

A sportkedvelők nagy figyelemmel kísérik a két kiváló magasugró, Csábiné (SKSE) és Noszályné (Bp. Honvéd) csúcsharcát. Néhány héttel ezelőtt Csábiné 168 centiméterre javította az országos csúcsot, a közelmúltban Noszályné 172 centiméteres teljesítményt ért el. Noszályné új országos csúcsáról, a kubai útitervekről, a mexikói kiküldetés esélyeiről és a felkészülés állomásairól beszélgettünk Csábinéval, a fiatal magasugróval.

- Hogyan vélekedik az új magyar csúcsról? Meglepődtem, amikor hallottam erről a kiemelkedő eredményről. Az olimpiai szint 171 centiméter. Tehát Noszályné ezt már egyszer teljesítette. Örülök versenyzőtársam szép sikerének, és ez engem is még jobb eredmények elérésére serkent. A páros verseny mindkettőnk számára hasznos. - Hamarosan Kubába utazik. Mit tervez, milyen versenyeken vesz részt? Május 20-án utazunk Budapestről Havannába. A magyar atléták közül három férfi, és két női versenyző kel útra. Mindent megteszek, hogy hazám színeit megfelelően képviseljem a nemzetközi versenyen. Előzőleg akklimatizálódásra néhány nap, rendelkezésünkre áll. Hogy hány versenyen és kik ellen állunk rajthoz, ezt még nem tudom.

- Hogyan vélekedik a mexikói olimpiára való kiküldetés esélyeiről? Mint említettem, magasugrásban az olimpiai szint 171 centiméter. Csak az a versenyzőnő kerülhet be a válogatottba, aki ezt a szintet legalább két alkalommal túlszárnyalja. Számomra ez elég nehéz feladat. Edzőtáborban már ugrottam 172-őt, de formámat állandósítani kell. Szeretnék bekerülni az olimpiai csapatba, mint minden magyar élsportoló. Hetente hét alkalommal edzek, vasárnap kivételével mindennap, szerdán kétszer is. Kubából való hazatérésem után június 2-án jubileumi atlétikai versenyen veszek részt, majd Ózdon indulok I. osztályú viadalon. Közben Nógrád színeit képviselem a NB I/B-s atlétikai csapatbajnokságon. Az olimpiáig még bőven van idő a felkészülésre, remélem, a lelkiismeretes munka meghozza gyümölcsét.