Hanyag munka, ígérgetésekkel körítve.

Az elmúlt év őszén a SKSE Stadion kikopott gyepszőnyegének felújítására szerződést kötött a SKSE elnöksége az Óbudai MGTSZ-szel. Azóta több mint félév telt el. Ismét körülnéztünk, mi a helyzet a gyeptéglázással kapcsolatban. Kevés jót tapasztaltunk. A szerződés alapján a SKSE-nek április 6-án kellett volna átvennie a teljesen kész, újonnan gyeptéglázott pályát. Azóta egy hónap telt el, de a stadion gyepszőnyege még messze van a kész állapottól. Vajon mi történt, vagy inkább mi nem történt időközben? Például az Óbudai MGTSZ egyik vezetője, Bíró György több ígéretet tett. Beharangozta, hogy mindent az előírt határidő szerint végeznek, több erőgéppel vonulnak fel, megfelelő szakmunkásgárdát és kiszolgáló személyzetet biztosítanak. Emellett teherautókon folyamatosan küldik Budapestről a jó minőségű gyeptéglákat. Mindebből sajnos kevés valósult meg napjainkig. A nagyobb földmunkák elvégzéséhez jelentős segítséget volt kénytelen elvégezni a Salgótarjáni Kohászati Üzemek. Több dömperrel és gépkocsival segítették az óbudaiakat, sőt munkaerőt is adtak. Ennek ellenére a folyamatossággal is bajok voltak. A gyeptéglák nemcsak, hogy későn érkeztek több esetben, de előfordult az is, hogy a leszállított gyeptégla minőségileg kifogásolható volt. Orlik Ferenc, a SKSE elnöke a közelmúltban mondotta el, hogy több gépkocsi gyeptéglát egyszerűen nem hagyott lerakni a pályára, mivel egészen más minőségű talaja volt, mint a korábbiaknak. A vastagsága sem az előírt.

Azon is érdemes elgondolkodni, hogy az Óbudai MGTSZ gyeptéglázó részlegétől vajon minden különösebb hiba nélkül kapja-e meg az elkészült játékteret a SKSE? Kétségeink vannak, hogy ez így lesz! Előfordulhat, hogy a szakemberekből álló átvételi bizottság egyszerűen át sem veszi a hanyagul gyeptéglázott pályát. Az óbudaiak most ismét ígérgetnek. A legújabb határidő május 15. A határidőn azonban nem lehet futballozni. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy május 26-a helyett már csak az őszi idényben játszhatnak bajnoki mérkőzéseket a SKSE Stadionban.