Emlékek a SSE történetéből.

Két emberöltő is eltelt már azóta, hogy 1901-ben megalakult Nógrád első sportegyesülete, a SSE, a mai SKSE elődje. Az alakuló gyűlés résztvevői közül ma már senki sem él. De terjeng egy szájhagyomány a deres hajú, ifjú szívű, egykor sportoló mai nagyapák között. Eszerint Wabrosch Béla, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt főmérnöke a századfordulón tanulmányúton Angliában járt. Itt ismerte meg a labdarúgást. Visszatért a ködös Albionból és az ő kezdeményezésére alakult meg a labdarúgó szakosztályból álló sportkör. Ez volt a kezdet.

Pataki János 1920-1935 között játszott a SSE első csapatában. Tízéves volt, amikor a Pataki családra rossz napok köszöntöttek. A kenyérkereső családfő eltűnt 1915-ben, az első világégésben. – A gyár mögött laktunk. Hogy elfelejtsük az éhséget, kora délutántól este kilencig kergettük a rongylabdát. Később Viroszták Lajos édesapja - aki szíjgyártó volt -, csinált bőrlabdát. Marhahólyagot tettünk bele, álmodni sem lehetett jobb focit. Onnan hívtak bennünket a SSE-be. 1920-tól másfél évtizedig előbb az ifjúsági, majd a tartalék, végül az első csapatban játszottam. Kezdetben a sportszárat harisnyaszár, a cipőt stoplizott bakancs helyettesítette. De nem ez volt számunkra a lényeg. Hátborzongató még, ahogy elmeséli is a legemlékezetesebb mérkőzését. Gyöngyösön egy vasárnap a GYAK ellen játszottak. A GYAK balszélsője egy Léderer nevű csendőr százados, a SSE jobbhátvédje Pataki volt. Ahogy mondani szokás, egymás emberére akadtak. Kézzel-lábbal és szidalmazással „szórakoztatták” egymást. Később tudta meg, hogy egy nappal előbb, szombaton Léderer százados úr a pénzéért megölte Kodelka mészárost, majd a holttestét feldarabolva a feleségével elrejtette. Ki is végezték érte. Nóta is született az esetről: „Lédererné mi van a kosárban, Kodelkának keze, feje, lába…” Pataki János később intézősködött, majd 1946-ban, a szövetségben vállalt tisztséget. Napjainkban a salgótarjáni járási labdarúgó-szövetség elnöke.

Wieszt Géza 64 éves. A SSE-ben 1922-től 1932-ig futballozott. A „fasori pálya” ott volt, ahol jelenleg a Malinovszkij út 8. számú ház áll. – Vizenyős, mély volt a talaj. Nekünk, gyerekeknek ez nem sokat számított. Amikor az ifjúsági csapatban játszottam, „vörös ördögöknek” neveztek bennünket. Ugyanis piros birkózó mezben fociztunk, azt is kölcsönbe kaptuk. Az első csapatba, a balfedezet posztjára 18 éves koromban kerültem. Akkor még legtöbbször meghívásos, barátságos mérkőzéseken próbálgattuk tudásunkat. Az első bajnoki rendszerű lépcső. Északkerület Mátravidéki alosztálya. A legfelső: 1936-ban, a NB I-ben. Korán, alig 28 éves korában abbahagyta az aktív játékot. Majd család, háború, hadifogság következett. Csaknem másfél évtizedig szinte minden kapcsolata megszűnt a labdarúgással. De a sport szeretetét az idő sem tudta elmosni. A felszabadulás után fegyelmi bizottsági előadóként őrködött a sport tisztasága felett. Különböző szövetségi tisztségek után 1960-ban megválasztották a Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség alelnökének. 1964-ben a Sport érdemes dolgozója, tavaly a Sport kiváló dolgozója lett. Hogy ma jobban játszanak-e, mint régen? Én azt mondom igen. Felgyorsult a játék. Csakhogy valamit ne feledjünk. Mi negyven évvel ezelőtt edző, megfelelő felszerelés, pálya és anyagi támogatás nélkül kergettük a labdát. Manapság csak egy valami hiányzik a fülemnek. Az a zsivaj a grundokról, tudja a srácok 4-5 órás napi focizása.