Beváltotta ígéretét.

A csapat tagjainak nem ízlett a sör. Az edzőt hallgatták. Emlékezett a mérkőzésekre, minden játékosnak elmondta, hol hibázott. Rosszul esett a vereség, de már nem lehetett segíteni. Második éve játszottak a NB II-ben, s ezúttal a rutin nem segített. Az újonc helyi csapat megveret őket. Bohati László csak hallgatta a többieket, aztán megszólalt: - Hagyjátok már a siránkozást. Nyíregyházán majd javítunk, én meg megnyerem a megyei bajnokságot.

A megyei versenyen óriási küzdelemben Bohati győzött. A nehezebb ágon jutott a döntőbe. Amikor a SBTC versenyzőjével Baráth-tal asztalhoz lépett, hogy megvívja a döntő csatát, kevesen számítottak arra, hogy Bohati szerzi meg a bajnoki címet. Az első szettet elveszítette. A másodikban és a harmadikban azonban megveret ellenfelét. Nem tudni, mi doppingolta. Talán eszébe jutott az, amit előző héten mondott. Tény, hogy megismételte tavalyi győzelmét és ez sorrendben a 10. bajnokságát jelentette. Asztaliteniszben úgy szokás, hogy aki háromszor egymás után megyei bajnokságot nyer, annak már kijár az „örökös bajnok” cím. Bohati Lászlónak már kijárt. Sorozatban háromszor egymás után nyert megyei bajnokságot. Amikor a döntőt vívták, a nézők közül valaki nagyon „szorított” Bohatinak. Ő is asztaliteniszező, csak már korábban bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől és csak községének, Szurdokpüspökinek a színeiben indul. Oroszi Lajos, amikor megnyerte Bohati a döntőt, az elsők között ölelte meg volt klubtársát.

Nyíregyházán bevált Bohati második jóslata is. Itt a SKSE öldöklő küzdelemben legyőzte az igen erős hazai együttest, és ezzel megszerezte első győzelmét a tavaszi fordulóban. Mintha Oroszi fellelkesült volna Bohati győzelmén, a megyei bajnokságon. A SKSE-nek nem volt csak három versenyzője, mert a csapat egyik tagját nem engedték el Nyíregyházára. Oroszi „beugrott”, s bár csak a párosban Bohati oldalán sikerült nyernie, az egyéni mérkőzéseken derekasan harcolt, s ezzel a példamutató lelkesedéssel segítette, buzdította társait. Azt mondják, nagyképűség előre megmondani, mi lesz. Ebben az esetben nem így áll. Aki küzdeni tud a csapat színeiért, az egyesületéért, az jósolhat előre is. Bohati Lászlóval is ez a helyzet.