Egy év megyei sportkrónikájából.

Lehajtottuk az utolsó lapot is az 1966. évi naptárról. Idősebbek lettünk egy évvel, amely ugyancsak bővelkedett izgalmas sporteseményekben, sokunk számára feledhetetlen vagy kellemetlen percekben. Ezekre így utólag bővebben hasznos és jó visszaemlékezni. Az év kezdetén illik magunkban is számvetést készíteni.

A férfiak között Nógrád megye második legjobb sportolója, Csuka Gábor kosárlabdázó (SKSE). - Ki fedezte fel? Balassagyarmati vagyok, csak 1960 óta játszom a SKSE-ben. Elsős gimnazista koromban, 1957-ben az udvaron „Adj király katonát!” játszottunk. Minden magas labdát én szedtem el. Rátkai István tornatanárom figyelt bennünket, aztán edzésre hívott. Kosaras lettem. - Hány mérkőzést játszott és hány kosarat dobott? „Közepet” játszom a NB II-ben, így több lehetőségem van a ziccerek kihasználására is. 191 centiméteres magasságomat általában sikerül hasznosítanom, 1960 óta számítom igazán kosarasnak magam, azóta 202 mérkőzést játszottam. A dobott kosarak számát több mint ötezerre becsülöm. A tavalyi számokat viszont pontosan tudom. A csapat kosarainak a felét én dobtam. A huszonkét mérkőzésen összesen 615-öt, ez pedig 29-es átlagnak felel meg. Legtöbbször (40) a Hódmezővásárhely, legkevesebbszer (18) a DEAC kosarába találtam. Még két-három évig játszom, aztán edzősködni szeretnék. - Mi a véleménye csapata jövőjéről? Erről csak nagyon halkan: nehogy elkiabáljuk. A huszonkét éves átlagkorú együttes nagyobb teljesítményekre is képes. A Kosárlabda Szövetség 1968-ra NB I/B-t is létre akar hozni. Így 1967-ben a három NB II-es csoport első öt helyezettje magasabb osztályba lép. Mi is köztük szeretnénk lenni.

A nők versenyében Komka Magdolna a SKSE magasugrója lett az első. - 1966. évi eredményei? A tavalyi eredmények? Sikerült kétszer is 160 centimétert ugrani, az Országos Vidék Bajnokság második helye, aztán első helyezés az Országos Ifjúsági- és Középiskolás Bajnokságon. - Mit vár ez évre? Korábbi ugrásaim átlagosan 153-154 centiméterre sikerültek. Csöndben megfogalmazott célom, hogy az idén „sorozatban” tudjak ugrani 155-157 centimétert. A jó átlag pedig magával hozza a megyei rekord megjavítását is. - Távolabbi tervei? A hiedelmekkel ellentétben az idén érettségizem a Madách Gimnáziumban. Szeretnék négyes eredményt elérni, és akkor bízom benne, hogy sikerül a régi vágyamat megvalósítani, felvételizhetek a Testnevelési Főiskolára.