A Kilián pontokért…

A SKSE stadion öltözőjének bejárata előtt népes csoport álldogál. Fiúk és lányok. A pálya bejáratánál Szepesi Antal testnevelő tanár tűnik fel kerékpárján. Közben újabb csoportok érkeznek. Irány az öltöző. Eközben szünet nélkül tart az invázió. Újabb és újabb csoportok érkeznek. A pályán a versenybíróság tagjai stopperórával a kézben várják az első futam indítását. Mire megkezdődnek a versenyek, mintegy 300 fiú és leány vetélkedik a különböző számokban. Tóth András testnevelő tanártól kaptam felvilágosítást: - A tarjáni középiskolások és ipari tanulók, Pásztó, Nagybátony, Kisterenye és Karancslapujtő gimnazistái vannak itt. A középfokú iskolai sportbizottság idény végi versenye zajlik a Kilián pontokért. Célunk a megfigyelés. A lányok és a fiúk öt számban versenyeznek. Arról van szó, hogy 1967-től országos bajnokságot rendeznek öttusában. Ezért versenyeznek a lányok 100, 400, magas, távol és súlyban. A fiúk számai: 100, 800, magas, távol és súly. Ebben az évben ez már a harmadik komolyabb atlétikai verseny. Nagybátonyban újonc bajnokságot rendeztünk, ahol az első osztályos tanulók szerepeltek. A hagyományos Balassagyarmat – Salgótarján atlétikai viadalon résztvevők száma nőtt. Számonként most már 3-3 résztvevővel rendezzük a versenyt. Ez a harmadik nagyszabású középiskolás megmozdulás. Iskolánként az indulók száma 30-50.

A „menők” nincsenek a pályán. A versenynek felmérés jellege van. Figyelik a tanárok, kikre lehet számítani jövőre. A Megyei Atlétikai Szövetség elnöke, Kmettyi Ferenc, és főtitkára Vertich József is itt van. Mindketten időt mérnek. Dolguk bőven akad. Akad olyan szám, ahol több mint ötvenen indulnak. Nagy versenyt vívnak a fiú 800-as futók és a 400 méteren induló lányok. A fiatalok között szorgoskodik Számelyi Zoltán, a pásztói gimnazisták testnevelő tanára. Lesz-e atlétika Pásztón? - kérdezem. – Tizenhatan jöttünk a versenyre. Több gyereket nem tudtam hozni, mert félhatkor már mennünk kell. Jöttünk volna harmincan is, de a többiek Pásztó környékén laknak. A „mag” az itt van. Úgy tervezzük, hogy télen ezek a gyerekek már részt vesznek az alapozásokon és tavasszal Pásztó is, indít atlétákat a különböző versenyeken.

Október vége van. Hűvös az idő. Ez a versenyzőkön is látszik. Elmerevednek, nehezen mozognak, különösen a futószámokban. A fiúk 800 méteres futószámában a megyei ifjúsági labdarúgó válogatott két résztvevője is indul, Garami és Szőcs. Garami futamgyőztes lesz. A lányok magasugró versenye marathoni küzdelmet hoz. A 140 centimétert a nagy Kovács és a kis Godó is átugrotta. Kovács végül is két centivel megelőzi a tőle több, mint másfél fejjel alacsonyabb vetélytársát. Már sötétedik. A pályán még mindig tart a súlylökők versenye. Akik végeztek, hazafelé indulnak. Az eredményeket most számítják. Az iskolákban is bőven lesz munka. Jegyezni a pontokat a Kilián könyvbe.

Ritkán láthat ennyi atlétát a SKSE pályán - mondja Orlik Ferenc, a SKSE elnöke. Beszélgetésbe kezdünk. A téma a megyei egyesületi bajnokság. Elmondja, nyerhetett volna a SKSE, de néhány versenyzőnek nem volt rendben az igazolása. Érdeklődöm a tarjáni kék-fehér atléta szakosztályról. Így válaszol: - Lassan már rendbe jövünk. Új szakosztályvezetője van az atlétáknak. Orosz Béla most tanulja ezt a szakmát. Segítjük. El kellene egy intéző is. A téli alapozást 45-50 versenyző kezdi meg. Tavasszal mindenképpen előbbre szeretnénk lépni.

Mintegy háromszáz fiú és lány versenyzett a SKSE pályán. Az eredmények nem mutatnak rekordokat, mégis érdemes volt kijönni a pályára. Nem igaz, hogy nincs anyag, hogy nem lehet versenyzőket találni. Több hasonló jellegű találkozó kellene, mert tehetségek mindig és mindenütt akadnak. Ezt bizonyította a középfokú iskolások pénteki versengése is.