Barna Péter a tatai edzőtáborban.

Ebben az évben először rendezte meg a Magyar Birkózó Szövetség a serdülő versenyzők számára azt a bajnokságot, melynek alapján a legjobbak jövőre részt vehetnek majd az ifjúsági birkózók Európa Bajnokságán. Ezt a bajnokságot első ízben Törökország rendezi meg. A SKSE egyik fiatal versenyzője, Barna Péter nehézsúlyban a tizenhat éves korcsoportban országos bajnokságot nyert. A bajnokság megnyerését követően a Magyar Birkózó Szövetség meghívta a fiatal versenyzőt a tatai edzőtáborba, ahol most augusztusban két héten keresztül foglalkoznak a legjobb szakemberek azzal a kerettel, amely Magyarországot 1966-ban az Európa Bajnokságon képviseli majd. A szakemberek között egyébként ott találjuk Tóth Gyulát is, aki a Budapesti Honvéd versenyzője, de sportbeli fejlődésének útja, a SKSE-től vezetett a fővárosi egyesülethez. Bízunk abban, hogy Barna Péter jó felkészülés után jövőre részt vehet majd az Európa Bajnokságon.