Régi labdarúgóink – Viroszták Lajos.

Középcsatárként mutatkozott be 1913-ban a SSE ifjúsági csapatában. Aztán huszonnégy éven keresztül rúgta a labdát a tarjáni kék-fehérek csapatában Viroszták Lajos. Mindvégig játékostársai, a közönség elismerése és szeretete vette körül. 1916-ban, mint jobbszélső helyet kapott az első csapatban, és az idény-nyitó mérkőzésen a Losonci AFC elleni 6:0-as mérkőzésen négy gólt szerzett. Igazi posztja a balszélen volt. Rigó Ferenc mellett sok éven keresztül számtalan győzelem részese volt. Kitűnőek voltak a beadásai. Ilyenkor pontosan szállt a labda Rigó fejére és onnan a hálóba. Sokan emlékeznek, milyen nagy csatát vívott Szabó István, a SBTC akkori jobbhátvédje és Viroszták Lajos. Mindkettő gyors játékos volt és nem egyszer kettőjük párharca döntően befolyásolta az eredmény alakulását. A játék hevében soha nem feledkezett meg a két játékos arról, hogy mindig sportszerűen, de keményen küzdjenek. Barátság volt közöttük a mérkőzés után is. Salgótarján közönsége az óta sem látott olyan pontos szögletrúgásokat, mint amilyeneket Viroszták Lajos rúgott. Pontosan, érzéssel tudta beívelni a labdát, minden szögletrúgás gólveszélyt jelentett. Előfordult, hogy érintés nélkül jutott a labda a hálóba. Nagy szorgalomra, sok-sok gyakorlásra volt szükség ehhez. A legszívesebben az 1925-től 1932-ig terjedő labdarúgó eseményekre emlékszik Viroszták Lajos. Csapata egymás után érte el a jó eredményeket. Több alkalommal észak-magyar bajnokságot, de országos vidéki amatőr-bajnokságot is nyert a SSE. Az eredmények a jó csapatszellemnek voltak köszönhetők. Barátok voltak a pályán, a munkában, az életben is a játékosok. Eredményes pályafutás után, 1938-ban végre szögre akasztotta a futball-cipőt, Viroszták Lajos. A labdarúgástól nem tudott elszakadni. A SSE ifjúsági csapatának edzéseit vezette, keze alól tehetséges játékosok kerültek ki, többek között Oláh Géza, Gáspár István, Szabó István, Langár Károly és ki tudja felsorolni hány fiatal. Most hatvannégy éves. Ott van a mérkőzéseken, és társadalmi munkában a TS labdarúgó szakosztályának elnökségi tagja. Gazdasági ellenőrzést végez a járási sportköröknél. Öreg kora ellenére megérdemli a sportember megszólítást.