Szép siker a Maróczy-kupában.

A Salgótarjáni Kohász SE sakkozói a Maróczy-kupa mérkőzések során látták vendégül a jó erőkből álló Budapesti Előre együttesét, mely nyolc fordulón keresztül kétpontos előnyével megelőzte a salgótarjániakat. Ezen a találkozón a salgótarjániak behozták hátrányukat, hiszen biztosan győzték le a fővárosi együttest. A salgótarjáni csapat valamennyi tagja igen nagy lelkesedéssel, akarással küzdött ezen a találkozón a győzelemért. Így sikerült azután Klepejnek, Oláh Ferencnek, Kenyeresnek, Oláh Miklósnak, Váradinak, Petőnek és Horváthnak győzelmet szerezniük. Németh Béla, Kaposi és Dóczy döntetlen eredményt értek el. Egyedül Balázs József szenvedett vereséget. A salgótarjáni sakkozók a további mérkőzésekre az eddiginél is fokozottabban készülnek, szeretnének jobban szerepelni, mint az elmúlt idényben, s jobb helyezést biztosítani a tabellán, mint az elmúlt év végén. Ha mostani szereplésüket figyeljük, akkor máris az a megállapítás, hogy az eddigi mérkőzéseiken is jobban szerepeltek, mint az elmúlt szezonban, amikor is tizenegy mérkőzésen 50 és fél pontot szereztek, most pedig a 9 mérkőzésből 51 és fél pontot mondhatnak magukénak.