Jól felkészültek a Kilián Testnevelési Mozgalom rajtjára a Salgótarjáni Acélárugyárban.

Május elsején lesz a rajt a Kilián Testnevelési Mozgalomban. A Salgótarjáni Acélárugyárban is, mint a legtöbb üzemünkben, igen alaposan készülnek fel a rajtra, amelyről Nemes Béla, a Salgótarjáni Kohász SE elnöke így vélekedett: Az eddigi évek tapasztalatai azt igazolták, hogy a dolgozóink igen nagy része kívánja a sportot. Nógrád megyében a legnagyobb eredményeket a tömegek sportolása terén vállalatunk érte el. 1960. évben közel ezer dolgozó vett részt a különféle versenyeken. Mégis úgy érezzük, hogy ezt a számot növelni tudjuk. Ezért programot dolgoztunk ki, melyet a szakszervezeti bizottság jónak tart. A Salgótarjáni Acélárugyár Kilián Testnevelési Mozgalmának irányítását a Salgótarjáni Kohász SE elnöksége végzi, együttműködve a nagyüzemi KISZ-bizottsággal és a Vasas Természetbarát Osztály acélárugyári szervezetével. A sportmozgalom szakmai lebonyolítását és szervezését a tömegsportbizottság végzi. Ennek elnöke Csala Andor. A tömegsportbizottság kebelén belül a bizottság tagjai és az egyes sportágak vezetői lesznek felelősek és irányítók, mint például a labdarúgásnál Takács Dániel, Győre Mihály, teke Fülöp László, asztalitenisz Béres József, sakk Dóczi Miklós.

A tömegsportbizottságon belül külön működik majd a Kilián Testnevelési Mozgalom bizottsága, melynek elnöke Hényel Gyula. A már említett sportágakon kívül röplabda, és kosárlabda mérkőzéseket is tervbe vettünk. Az üzemi dolgozók szervezését és a mozgalomba való bevonását az üzemi sportcsoportokon keresztül biztosítjuk. A sportcsoportok szakmai segítését, patronálási rendszer alapján elnökségi tagok, szakosztályok és edzők segítik elő, akik egyben felelősek is az üzemi tömegsport munkáért. Így érjük el, hogy a tömegsport munka nem egy-két ember vállán nyugszik, hanem minden sportaktíva, minden szakosztályi sportoló részt vállal belőle. E munka eredménye minden bizonnyal felül fogja múlni az eddig elérteket.