Kitüntetések, jutalmazások.

Megtartotta a Nógrád megyei TST a megyei sportszövetségek 1959. évi munkájának kiértékelését Salgótarjánban. A több mint 200 jelenlévő sportaktíva igen nagy figyelemmel hallgatta Kecskés Jánosnak, a Megyei KISZ sportvezetőjének ismertetését az olimpiai jelvényszerző versenyek beindításáról. Majd pedig Szunyogh Tibornak, a Megyei TST elsőkének szavait, ki a megye Sportszövetségeinek elmúlt évi munkáját értékelte. A legeredményesebb munkát 1959. évben a Természetbarát Szövetség végezte. Sorrendben pedig így alakult a helyzet a továbbiakban: 2. a labdarúgó szövetség, 3. az atlétikai szövetség, 4. a kézilabda szövetség, 5. a tekeszövetség, 6. a sakkszövetség. A többi szövetségnél nem állítottak sorrendet. A kiértékelés és az 1960. évi program ismertetéséhez a jelenlévők közül számosan szóltak hozzá, s fejtették ki nézeteiket. Majd pedig, a hozzászólások megválaszolása után, Szunyogh Tibor nyújtotta át az MTSH kitüntetéseit, melynek során Molnár Béla a „Sport Érdemes dolgozója” és Skuta Gusztáv szintén, a „Sport érdemes dolgozója” kitüntetést és címet kapta. Molnár Béla nyújtotta át a Nógrád megyei TST kitüntetéseit Veres Mihálynak és Vilezsál Árpádnak. Majd pedig sor került a Béke Kupa 1959. évi győztesének megajándékozására. A Salgótarjáni Kohász SE atlétái nyerték el szép eredményeik révén az 1959. évi Béke Kupát. Ezután került sor a jól dolgozó szövetségi vezetők és tagok megjutalmazására. A Nógrád megyei TST mintegy 30 társadalmi munkást jutalmazott meg az elmúlt évben jó munkát végző aktivisták közül.